szépségadó

vannak emberek, akik annyira jól néznek ki,
hogy szerintem szépségadót kellene fizetniük.

mert a szép embereket mindenki szereti.
őket nem lehet nem szeretni.
akármit megbocsátunk nekik.
annyira szépek kívül, hogy
meg vagyunk győződve, belül is azok.
beléjük képzelünk mindenfélét.
jóindulatot, értelmet, varázst,
a kezünket, nemi szervünket.

"...van valami ringyószerű abban, aki kegyeltje a világnak, akit szeretnek.

Vannak emberek, kiket mindenki szeret, akik számára mindenki tartogat

egy megbocsátó és dédelgető mosolyt, s az ilyen emberekben csakugyan

van valami magukat kellető, valami ringyószerű..." 

Márai

az értelmes, valóban jóindulatú emberek gyakran kifejezetten csúnyák.
elrondítja őket a gondolkodás, az aggódás, az, hogy szívükön viselik mások sorsát.
mély barázdák szántják át homlokukat,szemöldökük között

a gondterheltség medret váj magának.

"Még egy emelet magány.

Most írom homlokomra a ráncot,

amiről fölismerhetsz,

ha eltévedek.

Még egy emelet magány."

Hervay

újra beleolvastam régi kedvencembe, a Tonio Krögerbe.

emlékszem az érzésre, amit szorongva hordoztam magamban az iskola folyosóin, 

miután befejeztem ezt az elbeszélést egy nagyszünetben, 

arra, hogy utána (s azóta is) mennyire másképp néztem az emberekre, 

mennyire átértékelődött bennem a szépség fogalma. 

azóta nem tudok közömbösen nézni a szőkékre,

s félelemmel átitatott csodálattal figyelem a szép embereket.

(néha sztriptíz klubokban)

"Én bámulom a büszkéket és hidegeket, akik a nagy, 
a démoni szépség ösvényein kalandoznak,
és megvetik az „embereket” - de nem irigylem őket!" 
Thomas Mann - Tonio Kröger
csak 37 oldal, adj neki egy esélyt :)