néha nem győzök csodálkozni azon,
hogy milyen bődületes marhaságokon csúsznak el párkapcsolatok,
s a bennük élő emberek...
a szerelem/kapcsolat gyakran személyiségzavarba,
de szinte mindig rossz döntésekbe löki azokat,
akik nem figyelnek, csak tátott szájjal, nyálazva
várják, hogy minden magától klappoljon,
s ha baj van, az megoldódjék magától.
nőstényeknél a kétségbeesés (hogy talán nem tudja megtartani a pasit),
és figyelem- meg szeretethiányból fakadó konfliktusgenerálás,
hímeknél meg a hisztire való ellenreakcióból fakadó
passzívitásból származó konfliktuskerülés a szarvas hibák.
soha véget nem érő ördögi körbe zuhan a pár azzal,
hogy a férfi minél konfliktuskerülőbb, a nő annál több konfliktust igyekszik generálni,
hogy az előbbit kizökkentse nyugalmából, hátha végre reagál, megszólal, tesz valamit;
amivel persze az ellenkezőjét éri el:
a szeretett hím mégjobban bezárkózik, s egyre több menekülési útvonalat tervez gondolatban
(aztán elég hamar gyakorlatba is fekteti ezeket: elhidegülés, hazugságok, megcsalás).
de ez az egész **** el is kell kezdődjék valahol.
az fizika törvényei alapján az anyag nem vész el, csak átalakul.
a párkapcsolatban az anyag te magad vagy. nem veszel el - csak eltévedsz -, s az esztelen, nyomorult szerelem miatt át akarsz alakulni, mert azt hiszed, a másik jobban fog szeretni, ha hozzá idomulsz.
a legnagyobb katasztrófa, ami történhet egy párkapcsolatban,
az, ha két fél elkezd hasonlítani egymásra.
legtöbbször a gyengébb elkezdi majmolni az erősebbet. vagy az erősebb - ha nagyon szeret - legyengíti magát a gyenge kedvéért,
s egy szép napon arra ébredtek, hogy vagy felcserélődtek a szerepek,
viszont egyik sem képes autentikusan létezni a másik szerepében,
vagy pedig a párod annyira elkezdett hasonlítani rád, hogy vagy megunod
(ennyi erővel maszturbáció az egész, ha önmagad hasonmásával vagy kapcsolatban),
vagy meglátod benne az összes hibádat, amit visszataszítónak találsz,
s ugyan ki akar egy tükör mellett ébredni, amelyik a ronda valóságot mutatja?
a kapcsolat lényege az egyén változása és alakulása terén nem abban rejlik,
hogy ha kell, ha nem változzunk, mert mindenki mindig elégedetlen (mi magunk is),
hanem abban, hogy fejldődjünk. a változás és fejlődés nem ugyanaz!
az igazi szeretet a másik fejlődésének akarása.
azok az emberek, akik a párkapcsolatban megváltoztatni akarják a másikat,
nem pedig társuk fejlődését kívánják, frusztrált, kontrolláló, bizonytalan egyének,
ők előbb oldják meg problémáikat, majd állják ki az 1-2-3 éves próbát*,
s csak azt követően mondhatják, hogy érettek már egy egészséges kapcsolathoz.
hajlamosak vagyunk elfelejteni kik vagyunk, annyira akarunk kötődni valakihez.
de ne essünk abba a hibába se, hogy ne akarjunk fejlődni, felnőni, alakulni,
- s amennyire az egészséges - változni.
tudjátok, vannak azok a típusú emberek (többnyire pasik),
akik azt hangoztatják, hogy ők bizony úgy vannak jól, ahogy vannak,
s ha valaki nem fogadja el őket pont olyannak, az fújja fel.
amikor az ilyen alak már az ötvenedik csajt ejti ugyanezzel az ürüggyel,
érdemes elgondolkodnia azon, hogy ugyan mekkora az esélye annak,
hogy mindenki mással van baj, de vele semmi...
ők a gyávák, akik minden áron ennek az ellenkezőjét igyekszenek eljátszani,
mert képtelenek szembenézni legnagyobb hibájukkal.
s amíg ez nem történik meg, nem is lesznek soha boldogok, elégedettek.
* 1-2-3 éves próba:
gondoskodj egy éven keresztül egy szobanövényről,
ezután két éven át egy háziállatról,
majd legyél legalább három évet kapcsolatban, anélkül, hogy az "elromlana".