2011. október 9., vasárnap

nyílt levél

édesanyámnak két olyan tanácsa volt,
amit örökre magamban hordozok,
s amikor csak tehetem, megfogadom:
merj mindent megtenni, ami nem halálos és
nem okozol vele kárt sem másban, sem magadban.
ezekből mindig tanulsz valamit, s talán ez az élet értelme.
az emlékeidet, amiket magaddal viszel majd (és semmi mást), 
te álmodod meg és váltod valóra. rajtad áll, mennyire élsz teljes életet.

amikor valamit nem tudsz kezelni, nem találod a fogását, nem leled a helyét, 
írd ki magadból. egyszerű: nekifogsz, és addig írsz, 
amíg megérted és megkönnyebbülsz.
ne cipelj olyan terhet, 
amit akár le is tehetsz.
(ezért is lett ez a blog anno...)

____________________________________________________________
Kedves,

nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi lett volna, 
ha csak egy pillanatig is félretesszük a büszkeségünket.

az elmúlt négy hónapban többször is azt álmodtam, 
hogy gyerekek vagyunk. tiszták és őszinték.
elmosódott képeket láttam személyiség, körülmények,
elvárások és játszmák előtti időkből, amikor még nem
harap, üt, rúg, kapálózik, kerget vagy menekül a lélek.
csak figyel. nyitva van, mint mediterrán halászfaluban a bejárati ajtó.
csak egy lenge függönyt ringat a langyos, párás szellő.
bárki bemehetne, ha akar, s a ház bizalommal vár. sőt. remél.

úgy lett volna jó nyitva lenni egymásnak.
ehelyett te azt haraptad, hogy úgyse tetszem,
én meg azt karmoltam, hogy úgyis csak játszottam.

olyan kellemetlenül fura biztosan tudni, hogy lehetett volna,
lett volna helyünk egymásban, ha a büszkeségünk hagyta volna.
de ezek a tüskék, amik nem engedtek közel egymáshoz
pontosan azok a terhek, amiket valamikor otthagyhattunk volna,
de cipelünk. lándzsák, kardok, esetleg pajzsok, amiket sajnáltunk
otthagyni a csatatéren - azok után a harcok után, amiket megvívtunk.
most hordozzuk. rozsdáznak, és semmi másra nem jók, csak arra,
hogy mi kifáradjunk, mások meg folyton beleszaladjanak valamelyikbe.

legszívesebben visszatérnék az első teázásunkhoz.
ugyanúgy végigülném, és mosolyogva hallgatnálak.
csodálnám, milyen tisztán csillog a szemed, miközben adni próbálsz magadból,
aztán hálásan megköszönném, hosszan megcsókolnám a homlokod,
elmondanám, hogy nagyon tudnálak szeretni, csak kár, hogy nincs értelme.
és elsétálnék.

ahogyan most.
_________________________________________________________

ha nem tévedek, ezt nekem szántad.
meghatott. (ami tudod, hogy ritka...)


köszönöm.
Puritán Szemét

Névjegy létrehozása