2014. május 25., vasárnap

a szapioszexualitás átka

összedugtunk. jó volt.

aztán megkérdezte, 
"mi az a Klimt"......
van az a szex, ami multiorgazmushoz vezet,
s van az a kérdés, ami multiapoplexiához...

Gustav Klimt - Der Kuss


2014. május 21., szerda

szépségadó

vannak emberek, akik annyira jól néznek ki,
hogy szerintem szépségadót kellene fizetniük.

mert a szép embereket mindenki szereti.
őket nem lehet nem szeretni.
akármit megbocsátunk nekik.
annyira szépek kívül, hogy
meg vagyunk győződve, belül is azok.
beléjük képzelünk mindenfélét.
jóindulatot, értelmet, varázst,
a kezünket, nemi szervünket.

"...van valami ringyószerű abban, aki kegyeltje a világnak, akit szeretnek.
Vannak emberek, kiket mindenki szeret, akik számára mindenki tartogat
egy megbocsátó és dédelgető mosolyt, s az ilyen emberekben csakugyan
van valami magukat kellető, valami ringyószerű..." 

Márai

az értelmes, valóban jóindulatú emberek gyakran kifejezetten csúnyák.
elrondítja őket a gondolkodás, az aggódás, az, hogy szívükön viselik mások sorsát.
mély barázdák szántják át homlokukat,szemöldökük között
a gondterheltség medret váj magának.

"Még egy emelet magány.

Most írom homlokomra a ráncot,
amiről fölismerhetsz,
ha eltévedek.

Még egy emelet magány."

Hervay

újra beleolvastam régi kedvencembe, a Tonio Krögerbe.
emlékszem az érzésre, amit szorongva hordoztam magamban az iskola folyosóin, 
miután befejeztem ezt az elbeszélést egy nagyszünetben, 
arra, hogy utána (s azóta is) mennyire másképp néztem az emberekre, 
mennyire átértékelődött bennem a szépség fogalma. 
azóta nem tudok közömbösen nézni a szőkékre,
s félelemmel átitatott csodálattal figyelem a szép embereket.
(néha sztriptíz klubokban)

"Én bámulom a büszkéket és hidegeket, akik a nagy, 
a démoni szépség ösvényein kalandoznak,
és megvetik az „embereket” - de nem irigylem őket!" 
Thomas Mann - Tonio Kröger
csak 37 oldal, adj neki egy esélyt :)

2014. május 19., hétfő

beszámoló - GrandDameGentleman'sClub

na és akkor péntek este elmentünk sztriptíz klubba.

előtte bemelegítettünk egyik ismert kolozsvári magyar lokálban.
egy picike asztalnál gyúródtunk kilencen, ahogyan azt péntek este szokás,
amikor minden tele van. egy gombostűt sem lehet leejteni a központban.
parkolóhelyről ne is álmodjon az ember (annak ellenére, hogy mindenki inni megy ki,
na de nem baj, azokat az autókat majd szombat délután a másnapos gazdák elviszik).

miután kellő mennyiségű alkoholt bevittünk a szervezetünkbe ahhoz,
hogy még ne legyünk mámoros állapotban, de már jobb kedvvel vágjunk neki,
elindultunk a világ végére az ötcsillagos Grand Hotel Italia-hoz a Buna Ziua negyedbe,
mert hát ott leledzik a környék legfelsőbb kategóriájú sztriptíz klubja, a GrandDame.

meg kell hagyni, valóban a női nem olyan díszpéldányai vonaglottak a csövön,
hogy az ember nem győzte elhinni, hogy ezek igaziak (s ezalatt persze nem a kiló sminkre,
tetovált szemöldökre, szilikondús ajkakra és botoxgyanús vonásokra gondolok, hanem:)
olyan idomok, formák, feszesség, s a megfelelő helyeken puhaság gyönyörködtette a szemet,
hogy az első fél órában az összesen csak néztünk ki a fejünkből könnyes szemmel,
mert nem mertünk pislogni, nehogy lemaradjunk valamiről.

jártam már hasonló lokálokban, de ilyen nőket nem sok helyen láttam,
azt meg kell hagyni. nem hiába ötcsillagos a hely (meg százötven lej egy üveg bor).
persze meg lehet úszni egy húsz lejes sörrel is, de az igazat megvallva, -nem meglepő módon -
a művésznők lelkesedése egyenesen arányos a fogyasztás összegével.

arra is rákérdeztünk, mennyiben állna egy private lapdance egy félhomályos szeparéban,
s a nem különben csinos pincérnő képes volt kimondani, hogy "2000 ron",
anélkül, hogy eltorzult volna az arca. mi hárman, akik érdeklődtünk,
pókerarccal megköszöntük az információt, de legbelül meghaltunk egy kicsit.

amúgy ez persze nem az a hely, ahol a melltartók repülnek csak úgy né.
ez az a hely, ahol az ember a csövön csúszkálás, mászkálás, vonaglás, rángatózás
akrobatikájának istennőinél teszi tiszteletét, s belenyugszik abba,
hogy ma nem fog nunit meg cicit látni, csak olyan mozdulatokat,
amiktől leszakad a retinája, bevérzik az agytörzse, s azon gondolkodik,
hogy melyik ingatlanját tudja eladni, hogy egy hétig itt lakhasson.


egy adott pillanatban, amikor a népes társaságunk egyik klikkjétől a másik fele haladtam,
elmentem a színpad mellett, ahol éppen egy dúskeblű skandináv típus polírozta a csövet,
s gondoltam egyet, letelepedtem a színpad mellett egy ülőalkalmatosságra
elég közel ahhoz, hogy megkockáztassam, hogy elveszítem a szemem fényét,
ha az a tizenhét centis magassarkú el talál kapni,
miközben éppen pördül egyet ez a szőke lény a cölöpön.

erre meg földre vágja magát a színpadon velem szemben, négykézláb,
mélyen a szemembe néz, véginyalja az ajkait, s elkezdi riszálni a hátsóját.

annyira nem számítottam erre, hogy a szívroham majdnem elvitt ettől a hirtelen mozdulatsortól.
széleset vigyorogtam neki, felálltam, s mentem dolgomra, mert rájöttem,
hogy olyan felelőtlenül közel ültem, hogy megcsapott a jázmin és vanília illata,
amint átdobta lenszőke hajzuhatagát egyik válláról a másikra.

mint utólag konstatáltam, ez sokkal veszélyesebb tud lenni, mint a magassarkúja,
mert éreztem azt, amit szerintem a férfiak szoktak,
amikor egy vonzó nő illata eléri a kisagyukat s bevadulnak.

ennél erősebb intenzitású, viszont kevésbé állati (mint inkább gyengéd és suta)
reakciókat váltott ki belőlem a társaságunk egyik tagja,
aki pasztellszínű kis ruhácskájában csábos mosollyal, huncutul hátranézve
eltűnt a hátsó szeparé nehéz függönyei között,
s visszanyúlt a játékosan hívogató mutatóujja,
hogy egyértelműen jelezze: kövessem.

egy pillanatra lemeredtem. már akkor tudtam, hogy megint el fogom szúrni,
ahogyan kb három-négy évvel ezelőtt, amikor ugyanilyen egyértelműen jelzett,
én meg elegánsan taxiba tettem, s hazaküldtem, mert úgy gondoltam,
nem jó ötlet ebbe belemenni, hisz annyira tökéletes (számomra),
hogy beledöglök, ezért jobb, ha nem is tudom meg soha, milyen.

ezzel a lecsóval a fejemben bedobtam az égő cigimet a legközelebbi hamuzóba
anélkül, hogy kioltottam volna, s átsuhantam a függönyök között.
a látvány: a legsötétebb hátsó sarokban táncol a csövön. csak nekem.
meg magának. látszott, hogy élvezi, de azért is csinálja, hogy nézzem.
hát odamentem, leültem és néztem. volna. de nem hagyta annyiban.
azt akarta, felmenjek mellé. nem akartam. annyira jó volt ott lent.
csak ülni és gyönyörködni. de felmentem, mert ha egy nő kér tőlem valamit,
nehezen tudok nemet mondani (ezzel az információval nem visszaélni!)
álltam háttal a csőre simulva és visszatartottam a lélegzetem.
bele akartam olvadni.
a rúdba.
hogy táncoljon rajtam.
vegyen a lába közé, simogasson.
de leelőztem. simogattam én.

sok idő nem telt el s bejött a társaságunk egy másik tagja.
hímnemű létére csak azt látta a helyzetből, hogy itt van az igazi buli.
néhány perc múlva mindannyian ott termettek.
nemsokára én is a csövön forogtam.
hülyéskedtünk, táncoltunk, vadultunk.
jó buli volt.

egy művésznőt vérig sérthettünk azzal, hogy
kint hagytuk a rúdon
egyedül,
nézőközönség nélkül.

a legközelebbi ilyen valószínűleg a blog hétéves szülinapján lesz június 12-e körül, 
viszont nem a GrandDame-ba megyünk, hanem a President-be, 
mert ott vetkőznek is a csajok :D

2014. május 16., péntek

megbukott kísérlet

kábé fél éve azt hittem, rájöttem valamire:
nincs értelme játszmázni, játszani, lehet egyenesen is.
ha bejön,
mutasd ki.
ha kell,
szeresd.
add át magad az érzésnek.
szégyen, titkok és játszmák nélkül.
elegem lett a játékaimból. abból, hogy húzogatom a mézes madzagot az orruk előtt,
aztán amikor elég közel jönnek, rákoppintok a nózijukra, s elérem, hogy visszajöjjenek,
amikor pedig függővé váltak, elégedetten pórázt kötök rájuk, és kedvemre sétáltatom őket.
amíg meg nem unom, persze.

ki akartam próbálni, milyen enélkül.
amikor észreveszem, hogy tetszem neki,
nem úgy teszek, mintha észre sem venném, hogy hergeljem a vadászösztönét,
hanem rámosolygok. hát miért ne, nem? cseppet sem hagzik veszélyesnek.
s ha már ugye a mosollyal zöldet kapott, s kezdeményez,
"hagyom magam", kedves vagyok, válaszolok, normálisan, őszintén,
nem pedig kitérő, titokzatos, semmitmondó, de jól hangzó
replikákkal korbácsolom tovább a kíváncsiságát,
hogy egy idő után a legegészségesebb elméjű emberből is
egy klinikailag diagnosztizálható obszesszív személyiségzavaros vadállatot faragjak,
akivel aztán saját beteg szórakozásomra eljátszhatom az oroszlánszelídítőt,
néha székkel böködve felé, s néha akár betéve a fejem a szájába,
mert úgyis tudom, hogy jól idomítottam, nem fog bántani.
kedves, figyelmes, gondoskodó, őszinte, természetes és főként NORMÁLIS lettem.
egy fél évre.

de

egyrészt
hiányzik a játék,
másrészt
két koppanás elég volt ahhoz, hogy rájöjjek,
igenis szeretek játszani.

sokkal nagyobb eséllyel találok bármikor egy mazochistát,
akinek pont az kell, amit én is élvezek csinálni,
mint egy olyan férfit, amilyenre szükségem van,
hogy kihozza belőlem (újra) a normális, kedves énemet,
ami természetesen létezik, nagyonis valós a maga kellemes konvencionalitásában,
de mindaddig unalmas, fölösleges és kockázatos, amíg nincs ki értelmet adjon neki.

szóval így.
back in the game.

első körben azt hiszem, elmegyek egy sztriptíz klubba.
ha valaki szeretne velem tartani, írjon privátban.

2014. május 8., csütörtök

matter over mind

mindannyian állatok vagyunk.
pláne én.
ha valakit megkívánok, elkapom s megdugom.

ez ilyen. bele kell nyugodni.


te vagy az antilop, én a vad.
kitartó, makacs és éhes vagyok.
nem férfiasság-nőiesség kérdése, ösztöné. 
erős az ösztönöm. mert mediterrán a lelki alkatom.
erős az ösztönöd, mert menekülsz.
kiszimatoltad, hogy ebbe beledöglesz.
izzadva, zihálva, vergődve,
karmaimmal a lapockádban, tépőfogaimmal az ütőereden.
kicsit meghalsz, majd újjászületsz
egy antilopnál felsőbbrendűbb, kecsesebb állattá.
azután is ott leszek, hogy újra bekerítselek,
hogy újra megöljelek. csak egy kicsit.
addig születsz újjá, amíg magad is ragadozóvá válsz.
és akkor kígyók leszünk. 
összefonódva. 
egymás farkába harapva.
felemésztjük egymást. 
újjászületünk.
újra és újra. amíg istenekké nem válunk.

évezredek, civilizációk születése és kimúlása múlva gondtalan istenekként ébredünk egy vasárnap reggelen. nyújtózkodik a bazsalikom az ablakpárkányon, lefőzöm a kávét, elmész nyitott ajtóval pisilni amíg megvetem az ágyat. 

odakint a nagyvilágban vadásszák egymást az állatok, miközben mi ráérősen kávézunk a privát olümposzunkon - elnéző mosollyal gyönyörködve a halandók suta harcain a legyőzhetetlen Ösztönnel.
Puritán Szemét

Névjegy létrehozása