2014. január 10., péntek

a papucs - másképp

belépünk a lakásba.
nem először vagyok nála.

azt mondja nagyon szigorú, éles tekintettel, megkér szépen, vegyem le a cipőmet.

csúnyán megnézem. egyrészt azért, mert jólnevelt lánynak ezt nem kell külön mondani, másrészt meg... mivan?! mé?! most, hogy így mondja, tényleg, miért is? úgyis levenném, de kezd érdekelni, miért ragaszkodik hozzá ennyire.

azt mondja, azért, mert legutóbb, amikor azt mondta, ne vegyem le, mert fázott a lábam, rájött, hogy soha többet nem akarja, hogy cipőben legyek nála, mert végig az volt az érzése, hogy elmenni készülök, s otthagyom. mintha csak "átutazóban" lennék az életében. ezt pedig nem akarja.

leültet, letérdel elém, lassan, szertartásosan leveszi a cipőmet, elővesz egy vadiúj papucsot (a méretemben), kihámozza a csomagolásból és a lábamra húzza. elégedetten mosolyog maga elé, feláll, felém nyújtja mindkét kezét, felsegít és megölel.

vannak még ilyen férfiak.
Puritán Szemét

Névjegy létrehozása