2014. augusztus 28., csütörtök

ez már az a kor

... amikor már az esküvők is lejártak.
mindenki megházsodott körülöttem, akinek meg kellett.
akinek nem, azokkal inni járunk.

hakra-vakra születnek a babák. ami nagyon jó, egyébként.
örvendek neki. tényleg.
többnyire megkoronázom örömömet egy "unfollow"-al.

ha b*ni akarok, azt hiszik, gyerek kell sunyiban.

ha beszélgetni akarok, azt hiszik, férjet keresek.

ha nem akarok b*ni vagy beszélgetni, azt hiszik,
elkapott a depresszió attól, hogy egyedülálló vagyok.

egy karrierista, erős, kicsit túl határozott, s nem kicsit fura
fehérnép vagyok, akinek nem házasságon s gyereken jár az esze,
mégis az az érzésem, azt hiszik, én csinálom rosszul,
miközben sunyiban irigyelnek.

összefutok néha egyik-másik házas ismerőssel,
s egyáltalán nincs közös témánk. semmi. tényleg. nulla.
már az időjárás sem egy jó kiindulópont.

külön bejegyzést írhatnék a süket megjegyzéseimmel,
amiket várandósokon meg friss anyukákon követtem el.
néhány példa a legjobban sikerültekből:

"hallod, ellég nagy már a hasad, állj kicsit távolabb,
ha megindul a magzatvized, ne b*szd el a cipőmet"

"ez a te babád? ja bocs. hülye kérdés, nulla pont, gondolom,
nem máséval kóricálsz. amúgy minek is hívják?
tudom, minden alkalommal megkérdezem, amikor összefutunk,
de nem bírom megjegyezni olyan hülye nevet adtál neki."

"na s milyen beteljesületlen vágyaidat próbálod majd ráerőszakolni,
amit majd nevelésnek nevezel?"

nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy nem csak én osztom az "unfollow"-okat...

2014. augusztus 4., hétfő

az apró dolgok varázsa

közelebb jön három méternél - elkezd izzadni a tenyerem,
s annyira tágul a pupillám, hogy részleges vakulást tapasztalok,
egy sötét folt közepén látom, mintha távcsövön keresztül nézném.
ránézek és HD-ban látom tízszeres zoom-al ahogyan a szája sarka rezdül,
sűrűbben pislog és elvörösödik egy kicsit minden alkalommal, amikor megmozdulok.

ránézek, miközben beszél - elkezd dadogni, elveszíti a fonalat.

ha az épületben vagy az utcán észreveszi, hogy közeledek,
megtorpan, elfelejti, merre tartott, szinte hallom a fejében a beakadt GPS-t:
"újratervezés".

egyszerre szólalunk meg, s gyakran ugyanazt akarjuk mondani.
mindenben gyanúsan egyetértünk, pedig egyikünk sem jópofizásból teszi.
néha ki sem mondjuk, hogy "én is" meg "szerintem is", mert túl sok lenne.
csak összenézünk és alig észrevehetően mosolygunk.

befejezi a mondataimat, majd amikor észereveszi, látványosan "megszólal"
az arcán a belső monológ, amiben megfogadja magának ezredszer,
hogy többet nem szólal meg, mert folyton lebukik, hogy túlságosan figyel.

mindent megjegyez, amit mondok, akkor is, ha másnak mondtam,
rég volt s ő csak véletlenül hallotta, mert amikor a többiekkel cigizünk,
pár méterre megáll tőlünk és látom, hogy néz és figyel, de úgy tesz, mintha nem is...

bármilyen kérésemre azonnal reagál, de úgy tesz, mintha mellékes lenne,
pedig tudom, hogy sokkal fontosabb dolgokat halaszt azért,
hogy az én kis jelentéktelen kívánságaimnak eleget tegyen.



nem akarok semmit. csak minél tovább élvezni ezt a táncot.

olyan, mint nyáron, kánikulában mezítláb beleállni egy langyos pocsolyába,
s érezni az alján leülepedett selymes, puha sarat, picit zavarossá tenni a vizet
tudva, hogy előbb-utóbb úgyis ki kell lépned belőle...
de most...
most olyan kellemes.
Puritán Szemét

Névjegy létrehozása