2011. november 10., csütörtök

féltékenység, birtoklásvágy (I. rész)

féltékeny vagyok. 
birtokolni akarom.
a nap minden percében tudni akarom,
hol van, kivel van, kivel beszél, miről beszélget, kire mosolyog rá és miért.

amikor velem van, pontosan tudni akarom, mire gondol, mit érez.
legszívesebben nyomkövetőt szerelnék a bokájára, hogy mindig tudjam, hol van;
LCD kijelzőt biggyesztenék a homlokára, amin folyamatosan futnának a gondolatai,
mint a tőzsdén a sok-sok szám. s amint másra gondolna, mutatóujjammal ráböknék
erőteljesen a mellkasára, és üvölteném: "ÁHÁ! TUDTAM!".
ráfröccsenne megszeppent arcára a nyálam, amint veszettül ugatnék.
közben pedig egyre szebbnek látnám. megkeresnék rajta minden potenciálisan vonzó
porcikát, ami másoknak tetszhet. megfeledkeznék arról, hogy valamikor én 
láttam igazán szépnek, s bár sose tetszett az orra, annál inkább a szeme, a szája... a lelke.
de ezt már mind elfelejtettem. most már csak azt tudom, hogy legszívesebben
odakötözném a fűtőtesthez, eldugnám a világ elől, csak nekem legyen szép. csak nekem legyen kedves.

lehetne ez egy betegesen féltékeny ember vallomása.
egy olyané, aki bizonytalan és bizalmatlan,
akinek nem elég jó az önismerete ahhoz,
hogy tudatosítsa, hogy ő alapjáraton egy értékes ember,
és bármilyen is legyen, létezik valahol valaki,
akinek ő pont úgy tökéletes, ahogy van.

a féltés alapja az önbizalomhiány, ami bizalmatlanságot szül.
a bizalom hiánya pedig eleve lehetetlenné teszi az őszinte kommunikációt.
anélkül meg... hát nincs kapcsolat. mert ugyan mitől különb számodra az
az ember, akivel vagy, ha nem attól, hogy ő az, aki belédláthat?
akinek nem csak megengeded, de akitől egyenesen arra vágysz:
hogy lásson, ne csak nézzen, 
érezzen, ne csak értsen... (s szeressen, ne csak féltsen)

egy idő után a szerelem, sőt, a szeretet is elmúlik,
mert amikor szeretsz valakit, az a szomorú igazság,
hogy nem őt szereted, hanem önmagadat. mellette. benne.
azt a valakit szereted meg magadban, amilyenné tesz az iránta érzett vonazalmad
(ami természetesen csupa kémia. a megfelelő kötések, enzímek stb.
jobbik esetben barátsággal egybekötve a közös érdeklődési kör által)
ha pedig valaki mellett egy hisztis, bizalmatlan diktátorrá válsz,
elkezded őt okolni miatta. azután már nem is csoda, ha otthagy, megcsal,
amit majd nyilván a bizalmatlanság által diklált gyanúid beigazolódásának tekintesz,
s zúgva forog, pörög, húz magába az ördögi kör amíg el nem emészt teljesen.

a féltékenység és birtoklásvágy nem szerelemről tanúskodik.
hanem tudod, miről? arról, hogy egy frusztrált, bizonytalan, elkeseredett,
szeretetre éhes, de szerencsétlen idióta vagy. vagy csak simán szerencsétlen,
akit túl sokszor vágtak át, s lassan már írásos bizonyítékot követel a másik szerelméről,
annyira nem hisz már semmiben és senkiben - de legfőképp magában nem...

24 megjegyzés:

Vera Linn írta...

ez nagyon durva

Névtelen írta...

true story. grat.

vadaszvadasz írta...

ÚÚ, mennyire kellett ez most nekem!! pláne az utolsó bekezdés...
http://www.youtube.com/watch?v=yC-_y9RmVK4

RedShade írta...

Megvolt. Amikor már igazán hisztis lett, szakítottam vele. Így is hatalmas drámát csinált belőle! Még most is, hogy öt év után visszagondolok, viszolygás fog el.

Főfelügyelő írta...

Hát, mennyire ezt gondolom én is az egészről és azt hiszem, hogy sosem lettem volna képes megfogalmazni így, ilyen tömören és lényegre törően. Köszi! F.

Névtelen írta...

„Mi a véleményed:
a férfiakról?

Nagyon jó véleményem van a férfiakról. Abszolút férfi-párti vagyok, bármilyen konfliktus adódjék. Többnyire a nő az, aki elrontja a dolgokat. Azt nem bírják megérteni, hogy a férfiak hihetetlenül egyszerűen működnek. Fiziológiai szükséglet a lényeg, ami nem fiziológiai, tehát nem evés, ivás, szex, s a többi, az a szeretgetésre való igény, ez a férfiak szívéhez a kulcs, szerintem. Ők is rengeteget játszmáznak, csak ők másképp, mint a nők, náluk az alfa hím – béta hím-játszmára megy ki és vezethető vissza minden. ”

http://sarm.transindex.ro/?cikk=14388

P.Sz. írta...

igen. és?

Névtelen írta...

Ez azt jelenti, hogy te nem tudtad kezelni a pasit. Vagy nem akartad. De akkor meg értelmetlen a „kiosztás”.

P.Sz. írta...

milyen pasit?

nem konkrét személyről szólt a bejegyzés.

talán félreértettél valamit. vagy én értettem félre a vádat? :)

Vera Linn írta...

Szerintem bődületes marhaság férfi/nőpártinak lenni. Akárki tévedhet, nemtől függetlenül. Elfogódott azt mondani, hogy mindig a nő/férfi rontja el. Nem? (És ez most finoman lett megfogalmazva, ahhoz képest, hogy az objektivitás és realizmus érzékemet mennyire felbosszantotta a bejegyzés.)

Névtelen írta...

„a féltékenység és birtoklásvágy nem szerelemről tanúskodik.
hanem tudod, miről? arról, hogy egy frusztrált, bizonytalan, elkeseredett,
szeretetre éhes, de szerencsétlen idióta vagy.”

Úgy hangzik, mintha valakinek írtad volna.

P.Sz. írta...

:::VeraLinn:::
:) azt a bődületes nagy marhaságot én mondtam a Transindexes interjúban, amikor férfiakról kérdeztek. s valóban téved mindkét fél, viszont az esetek többségében megvannak a nemre specifikus hibák, s a legnagyobb hiba a túlagyalás és túltárgyalás szokott lenni, azok pedig, lássuk be, típikus női bakik :)

:::"Névtelen":::

ha konrét személyre gondoltam, akkor az ebben az esetben inkább volt édesanyám élettársa (aki a féltékenységével és birtoklásával pokollá teszi az életét), mint bármelyik volt szeretőm, vagy aktuális pasim. de most, hogy mondod... :)
vonatkozik azokra is, akik szakítás után egy hónappal is "monitorizálják", hogy az ember lánya mit csinál, mit ír, hányat szuszog, s még megjegyzést is tesznek...

egyébként az egyes szám, második személy használatának retorikai szerepe van, és nem ez az első bejegyzés, amiben használom.

kielégítő a válasz? :)

zsuzs írta...

Ha valaki önszántából el akar menni, hát menjen. Szaladni utàna?
Nem lehet valakit a farkától fogva visszaràngatni...annak màr ecet az alja...

Egyébként mi a véleményed az ex-szek közötti féltékenységről?

P.Sz. írta...

többek között arról szól a második rész.
várd ki :P

Vera Linn írta...

:) P Sz, nagy baj, ha te mondtad s mégsem értek egyet? Zavarja az igazságérzetem, az előítélet nemek szerint. Matematikusként, a felmérésben kellene megbízzak, de ebben a témában még azzal is szkeptikus lennék, mert ugye általában a másik a hibás. Mindig a másik, akármelyik nemet kérdezed.

P.Sz. írta...

nem nagy baj, ha nem értesz egyet, sőt, pont azért kedvellek, mert van saját véleményed. viszont az, ha úgy fogalmazod meg, hogy a hangneme elég sértő, az már bánt. nem baj, csak bánt. egy picit. matematikailag is (ha utánaszámolok, hány embert engedek közel, s abból hánytól számítok ilyen támadásra).

ami meg az előítéleteimet illeti, a te logikád szerint pasi vagyok, ha szerintem többnyire a nő az, aki (aktívan!) elrontja a dolgokat? :P
egyébként sztereotípizálni (mértékkel) kell, sőt, ajánlott. (Lásd: A zárt gondolkodás pszichológiája by A.Kruglanski)
Ha a kicsi kezeddel a szíveden el mered azt mondani, hogy igazságtalan vagyok a nemekkel szemben, nyithatunk egy fórumot ennek a vitának, s polemizálgatunk ott, amíg meg nem győzlek arról, hogy az összes nemeket érintő viszonylag sarkított kijelentéseim közötti úton tkp. a kvázi igazságot keresem :) pont az igazságosságra való törekvésem tűnik igazságtalannak, de ne feledd, hogy ez módszer, nem pedig elvrendszer

Vera Linn írta...

Bocsánat a hangnemért. könnyen borul az agyam s kiabálós leszek. Szerencsére hamar elmúlik. Remélem neked is :)
Ami a nőiességed illeti, abban cseppet sem kételkedem. A nőies gondolkodás ... ami a barátnőimet illeti, egyik sem tehetetlen, problémamegoldásra képtelen (ugye ezt hívjÁk nőiesnek?). Szerintem annyira összekeveredtek már a szerepek, legalábbis az én világomban, hogy azt sem tudom, az én fejem női vagy nem. Mit tudnék mondani a tiedről?
Nem azt mondtam, hogy igazságtalan lennél, csak az az EGY a véleményed az. Egy adott dologról alkotott vélemény nem határozza meg teljesen az embert. Legalábbis nagyon remélem, különben nagy bajban vagyok egyes dolgokhoz való hozzáállásommal (<-na ez egy fura szó).

csepelke írta...

Szerintem félreértesz dolgokat,ami adódhat a tapasztalatlanságodból is. Se ez is egy vélemény,ami olyan olyan mint egy segglyuk, mindenkinek van , de senki nem kíváncsi a másikéra.

Remélem ezzel nem bántottalak meg.

P.Sz. írta...

és akkor mondd, aranybogár, mit toljak fel neked ebbe a segglyukadba, amit idetartottál? :)



de félretéve a trollkodásodat, meséld el, mi bánt. mivel moderálom a hozzászólásokat, csak azokat szoktam kiengedni, amiknek van tulajdonképpeni mondanivalója. bár ez a te infantilis hőbörgésed nem sok információértékkel bír, mégis kíváncsi vagyok, milyen tapasztalatod van, hogy úgy ítéled, én vagyok a kis tapasztalatlan :)

mesélj. (ha folytatod a trollkodást, természetesen, nem teszem ki, ezért igyekezz úgy fogalmazni, hogy legyen értelme)

zsuzs írta...

Nem tudom, ha ezt a hozzaszolast kiteszed (a se**lyukas utan), nem muszaj, mert eleg szemelyes lesz :))

A fentebbi hozzaszolasom utan jutott eszembe, hogy igazabol sosem ereztem kegyetlenul szenvedelyes feltekenyseget senki irant. Aki elakart menni, annak szabad volt az ut. Aztan azon tortem a fejem, vajon miert...Vajon, mert nem szerettem soha annyira senkit? Vagy talan azert, mert evekkel ezelott elveszitettem valakit, akit nagyon szerettem (azota is osszerezzenek a 'rak' szo hallatara...)? szomoru,na de vegulis azt hiszem ez a magyarazat.

Egyebkent nagyon szeretem amiket irsz :) szeretnem ha egyszer szemelyesen is talalkoznank.

Ps: akkor hurry hurry chop-chop a masodik resszel, az ex-ek kozotti feltekenysegrol...;)

lakmuszisz írta...

naiv vagyok, s kénytelen vagyok elgondolkoni, vajon tényleg magamat szerettem-e eddig mindenkiben. De ha jól értékelem a dolgainkat, hát szerettem már olyat, ami hiány rám nézve, s olyat ami többlet és ami annyira más, hogy szeretném, ha olyan lehetnék én is. Igen, rólam szólt. OLyat egyszer csináltam, hogy úgy szerettem valakit, kútba szöktem volna érte. Akkorát fájt (igen, akkorát!)... pont, mintha szeretkezésre 'előkészített', széttárt lábamközé rúgott volna negyvenkettős, acélbetétes bakanccsal. Soha többet ilyet, ha megdöglök se.
Féltékenység. Ezt nem ismerem. Csak azt a fájdalmat, hogy 'jesszusatyauristen' nem fog felhívni, elhívni, megölelni ésatöbbi. Úgy belém tud fájni, hogy könnyes lesz a szemem. Nem szoktam bőgni pedig. Ebbe a fájásba meg bele tudok halni hetekre. Nem, nem őt gyűlölöm, nem ordítom le. Csak "higgadtan" fájok magamnak. És nem, nem vagyok önsajnáló alapvetően. De megengedhetem, hogy fájjon az, ami megérdemelt egy kis pozitivérzelem-befektetést annak előtte. Továbbra sem vagyok féltékeny. S igen, csaltak meg már. Én is voltam szerető. Tudtam azt is, mikor lett másik nője a pasimnak, s mégse féltékeny lettem... Baj-e ez?

Vera Linn írta...

A lakmuszisz utolsó kérdése az, ami már egy ideje forog a fejemben, ugyanis nemrég épp ezt magyarázta egy Férfi (nem véletlen a nagybetű), hogy: Ha nem vagy soha féltékeny sem hisztis ne csodálkozz, hogy minden pasid lelép, mert azt hiszi, hogy nem is szereted és nem is érdekel igazán. Na tessék egy válasz arra, hogy: "Nem vagyok féltékeny tipus, baj-e?"

P.Sz. írta...

:::zsuzs::: s ami azt ileti, egy kicsit
:::lakmuszisz::: is

bár az, ha féltékenyek vagyunk, még nem jelenti azt, hogy szeretjük az illetőt (lehet, hogy csak birtokolni akarjuk), viszont ha tényleg szeretünk valakit, egy kis adag féltés mégis egészséges, csakhogy nem mindegy, hogy attól félünk, hogy megcsal (mert az már bizalmatlanság), vagy attól, hogy sérül, bántódik, változnak az irántunk táplált (pozitív) érzelmei... valami ilyesmi, de most nem tudtam elég pontosan megragadni.

úgyhogy megeshet, hogy azért nem voltál féltékeny, mert nem féltél attól, hogy elveszítesz valakit, akit nem is szeretsz olyan nagyon. de az sem kizárt, hogy már tudod, milyen elveszíteni valakit, s azt is mehgtanultad, hogy túl lehet élni, nem fog kifordulni a világ a sarkából, s talán ezért, ettől a sérüléstől leszel egészségesebb, mint azok, akik még nem éltek át igazi veszteséget, mégis folyamatos félelemben élnek.

(puritan.szemet@gmail.com)

:::VeraLinn:::

á a férfiaknak nem a hiszti meg a féltékenység kell, erre meg merek esküdni, hanem az a pici adag anyai féltés: sálat kényszeríteni rá amikor hideg van (s bár nem mondaná, de jól esik neki majd, amikor kimegy és rájön, hogy tényleg kellett az a sál), megvakargatni a hátát, amikor lustálkodik, vagy meccset néz, "indokolatlanul" puszit adni, viccesen megdorgálni, amikor sunyiban csipázza a jó nőket az utcán... picike féltékenykedő megjegyzéseket elejteni, de csak ritkán, és lehetőleg poénkodva, vagy aranyosan duzzogva, hogy tudomásul vegyék, de ne legyen belőle cirkusz. ilyen apróságok. kimutatni a féltést, de nem agyonfélteni. az már idegesíti őket. ja és demaszkulinizálja. az meg naaaaagyon nagy gáz...

Névtelen írta...

War between the (s)exes... :)

Puritán Szemét

Névjegy létrehozása