***
volt egyszer egy csajom.
nagyon szerettem.
egyik nap elkezdett hisztizni valami hülyeségen.
fogalmam nem volt, mit akar, mi baja.
csak azt érzékeltem, hogy magán kívül van,
de mintha valami érthetetlen idegen nyelven beszélt volna.
mozgott a szája, de nem értettem, miről beszél.
hangok bugyogtak meg zubogtak a húsos, rózsaszín ajkai közül.
a szája sarkában meg-megcsillant egy habzó szócsepp.
nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy milyen szép a szája.
csodálattal figyeltem a fényben csillogó finom pihét az ajkai körül.
emlékeztem arra, milyen volt a langyos, puha csókja,
az ajkai ölelése a mellbimbóm körül, az ujjam a szájában...
aztán ráeszméltem, hogy nem figyelek arra, amit mond.
próbáltam. még mindig nem értettem semmit.
vádolt. követelőzött. gyanúsított. ultimátumokkal ostorozott.
de változatlanul nem értettem, mi volt ennek az oka.
fröcskölt az arcomra a szájából a "te mindig" és a "te soha".
ám egyik pillanatban egy vád és egy ultimátum közé beszorulva
észrevettem a mocorgó Felismerést, s majd' utolért a zokogás.
***
akkor értettem meg:
mennyi türelem és szeretet van a férfiakban,
akik ezt nap mint nap elviselik, kezelik - ki-ki, ahogy tudja:
van, aki elmegy otthonról, hogy lecsillapodjon,
ne mondjon vagy tegyen olyat, amivel megbántja párját.
(a nő ezt sajnos pont megbántásként könyveli el)
van, aki kétségbeesésében visszakiabál, hogy tartsa az egyensúlyt.
olyan is van, aki tényleg érteni szeretné, ezért újra és újra megkérdezi,
hogy mi a baj, nem érti, mi a baj, mit tehetne, mit hibázott, mi a baj?!
de többnyire nem kap olyan választ, aminek férfi nyelven is volna értelme.
ott van még az a típus, aki türelmesen végighallgatja,
s bár látszólag nem figyel, minden szó tüskeként karcolja, szúrja a szívét.
lassan leépül, feladja, képtelen lesz már bájosnak és szelídnek látni szerelmét.
kevés nő érti/érzi, mekkora kárt okoz azzal, hogy így fejezi ki nemtetszését.
senki sem gondolatolvasó. a férfi legkevésbé. nem szabad ezért haragudni rá.
a nőnek el kell fogadnia néhány tényt a hímekkel kapcsolatban:
- a férfinak csőlátása van. ha azt akarod, hogy megtalálja a tejfölt a hűtőben,
meg kell mondani neki, hányadik polcon, melyik oldalon van,
akkor is, ha csak az van a hűtőben, különben nem fogja megtalálni.
- nem szabad férfitól olyat kérdezni, amire nem akarod tudni a választ!
a nőknek hatalmas tehetsége van ahhoz, hogy a leglehetetlenebb helyzetekben
a legnagyobb marhaságokat kérdezzék, s értelmes választ várjanak rá.
epic fail! százszor gondold át, ha kérdezni akarsz valamit.
- a férfiak nem szeretnek jelentéktelen dolgokban dönteni.
ne fáraszd azzal, hogy megkérdezed tőle "mit vacsorázzunk?",
mert csak összezavarod. neki nagy eséllyel megfelel bármi,
amiben hús van. a te dolgod, hogy ismerd annyira, hogy tudd, mit szeret.
- a férfi gyárilag őszinte. a hülye picsák szokták belekényszeríteni a hazudozásba
hosszú évek kínzása során - hisztivel, zsarolással, követelőzéssel -
amíg már oda jutnak, hogy a hidegverejték kicsapja őket, ha beszélniük kell,
s képesek bármit kitalálni, csak ne bántsák őket. a szó a nő fegyvere ...és nagyon éles.
- minden férfinak van rossz szokása (égve hagyja a villanyt, szétdobálja a szennyesét stb.),
ám a nők hajlamosak elfelejteni, hogy ők sem tökéletesek. az egyetlen különbség az,
hogy a férfi nem kötekszik. ha szeret, elfogad, nem akar megváltoztatni.
a nő az, akinek beteges mániája, hogy "meg akarja javítani" a pasit.
a közepén nyomja meg a fogpasztás tubust? és akkor mi van?
de tényleg! mi van?! kifordul a világ a sarkából? ha zavar, minden alkalommal,
amikor te használod a tubust, nyomkodd szépen előre a fogpasztát benne,
és gondolj szeretettel, mosolyogva a párodra.
- a férfit nagyon könnyű boldoggá tenni, de ugyanolyan könnyű megnyomorítani.
van egy bölcs mondás, miszerint az igazán jó nő soha
nem engedi ki a férfit a házból éhesen és/vagy b*szatlanul.
az a hím, aki gondoskodást és szeretetet kap, aligha lehet boldogtalan.
