az apró dolgok varázsa

közelebb jön három méternél - elkezd izzadni a tenyerem,
s annyira tágul a pupillám, hogy részleges vakulást tapasztalok,
egy sötét folt közepén látom, mintha távcsövön keresztül nézném.
ránézek és HD-ban látom tízszeres zoom-al ahogyan a szája sarka rezdül,
sűrűbben pislog és elvörösödik egy kicsit minden alkalommal, amikor megmozdulok.

ránézek, miközben beszél - elkezd dadogni, elveszíti a fonalat.

ha az épületben vagy az utcán észreveszi, hogy közeledek,
megtorpan, elfelejti, merre tartott, szinte hallom a fejében a beakadt GPS-t:
"újratervezés".

egyszerre szólalunk meg, s gyakran ugyanazt akarjuk mondani.
mindenben gyanúsan egyetértünk, pedig egyikünk sem jópofizásból teszi.
néha ki sem mondjuk, hogy "én is" meg "szerintem is", mert túl sok lenne.
csak összenézünk és alig észrevehetően mosolygunk.

befejezi a mondataimat, majd amikor észereveszi, látványosan "megszólal"
az arcán a belső monológ, amiben megfogadja magának ezredszer,
hogy többet nem szólal meg, mert folyton lebukik, hogy túlságosan figyel.

mindent megjegyez, amit mondok, akkor is, ha másnak mondtam,
rég volt s ő csak véletlenül hallotta, mert amikor a többiekkel cigizünk,
pár méterre megáll tőlünk és látom, hogy néz és figyel, de úgy tesz, mintha nem is...

bármilyen kérésemre azonnal reagál, de úgy tesz, mintha mellékes lenne,
pedig tudom, hogy sokkal fontosabb dolgokat halaszt azért,
hogy az én kis jelentéktelen kívánságaimnak eleget tegyen.



nem akarok semmit. csak minél tovább élvezni ezt a táncot.

olyan, mint nyáron, kánikulában mezítláb beleállni egy langyos pocsolyába,
s érezni az alján leülepedett selymes, puha sarat, picit zavarossá tenni a vizet
tudva, hogy előbb-utóbb úgyis ki kell lépned belőle...
de most...
most olyan kellemes.

beszámoló - GrandDameGentleman'sClub

na és akkor péntek este elmentünk sztriptíz klubba.

előtte bemelegítettünk egyik ismert kolozsvári magyar lokálban.
egy picike asztalnál gyúródtunk kilencen, ahogyan azt péntek este szokás,
amikor minden tele van. egy gombostűt sem lehet leejteni a központban.
parkolóhelyről ne is álmodjon az ember (annak ellenére, hogy mindenki inni megy ki,
na de nem baj, azokat az autókat majd szombat délután a másnapos gazdák elviszik).

miután kellő mennyiségű alkoholt bevittünk a szervezetünkbe ahhoz,
hogy még ne legyünk mámoros állapotban, de már jobb kedvvel vágjunk neki,
elindultunk a világ végére az ötcsillagos Grand Hotel Italia-hoz a Buna Ziua negyedbe,
mert hát ott leledzik a környék legfelsőbb kategóriájú sztriptíz klubja, a GrandDame.

meg kell hagyni, valóban a női nem olyan díszpéldányai vonaglottak a csövön,
hogy az ember nem győzte elhinni, hogy ezek igaziak (s ezalatt persze nem a kiló sminkre,
tetovált szemöldökre, szilikondús ajkakra és botoxgyanús vonásokra gondolok, hanem:)
olyan idomok, formák, feszesség, s a megfelelő helyeken puhaság gyönyörködtette a szemet,
hogy az első fél órában az összesen csak néztünk ki a fejünkből könnyes szemmel,
mert nem mertünk pislogni, nehogy lemaradjunk valamiről.

jártam már hasonló lokálokban, de ilyen nőket nem sok helyen láttam,
azt meg kell hagyni. nem hiába ötcsillagos a hely (meg százötven lej egy üveg bor).
persze meg lehet úszni egy húsz lejes sörrel is, de az igazat megvallva, -nem meglepő módon -
a művésznők lelkesedése egyenesen arányos a fogyasztás összegével.

arra is rákérdeztünk, mennyiben állna egy private lapdance egy félhomályos szeparéban,
s a nem különben csinos pincérnő képes volt kimondani, hogy "2000 ron",
anélkül, hogy eltorzult volna az arca. mi hárman, akik érdeklődtünk,
pókerarccal megköszöntük az információt, de legbelül meghaltunk egy kicsit.

amúgy ez persze nem az a hely, ahol a melltartók repülnek csak úgy né.
ez az a hely, ahol az ember a csövön csúszkálás, mászkálás, vonaglás, rángatózás
akrobatikájának istennőinél teszi tiszteletét, s belenyugszik abba,
hogy ma nem fog nunit meg cicit látni, csak olyan mozdulatokat,
amiktől leszakad a retinája, bevérzik az agytörzse, s azon gondolkodik,
hogy melyik ingatlanját tudja eladni, hogy egy hétig itt lakhasson.

egy adott pillanatban, amikor a népes társaságunk egyik klikkjétől a másik fele haladtam,
elmentem a színpad mellett, ahol éppen egy dúskeblű skandináv típus polírozta a csövet,
s gondoltam egyet, letelepedtem a színpad mellett egy ülőalkalmatosságra
elég közel ahhoz, hogy megkockáztassam, hogy elveszítem a szemem fényét,
ha az a tizenhét centis magassarkú el talál kapni,
miközben éppen pördül egyet ez a szőke lény a cölöpön.

erre meg földre vágja magát a színpadon velem szemben, négykézláb,
mélyen a szemembe néz, véginyalja az ajkait, s elkezdi riszálni a hátsóját.

annyira nem számítottam erre, hogy a szívroham majdnem elvitt ettől a hirtelen mozdulatsortól.
széleset vigyorogtam neki, felálltam, s mentem dolgomra, mert rájöttem,
hogy olyan felelőtlenül közel ültem, hogy megcsapott a jázmin és vanília illata,
amint átdobta lenszőke hajzuhatagát egyik válláról a másikra.

mint utólag konstatáltam, ez sokkal veszélyesebb tud lenni, mint a magassarkúja,
mert éreztem azt, amit szerintem a férfiak szoktak,
amikor egy vonzó nő illata eléri a kisagyukat s bevadulnak.

ennél erősebb intenzitású, viszont kevésbé állati (mint inkább gyengéd és suta)
reakciókat váltott ki belőlem a társaságunk egyik tagja,
aki pasztellszínű kis ruhácskájában csábos mosollyal, huncutul hátranézve
eltűnt a hátsó szeparé nehéz függönyei között,
s visszanyúlt a játékosan hívogató mutatóujja,
hogy egyértelműen jelezze: kövessem.

egy pillanatra lemeredtem. már akkor tudtam, hogy megint el fogom szúrni,
ahogyan kb három-négy évvel ezelőtt, amikor ugyanilyen egyértelműen jelzett,
én meg elegánsan taxiba tettem, s hazaküldtem, mert úgy gondoltam,
nem jó ötlet ebbe belemenni, hisz annyira tökéletes (számomra),
hogy beledöglök, ezért jobb, ha nem is tudom meg soha, milyen.

ezzel a lecsóval a fejemben bedobtam az égő cigimet a legközelebbi hamuzóba
anélkül, hogy kioltottam volna, s átsuhantam a függönyök között.
a látvány: a legsötétebb hátsó sarokban táncol a csövön. csak nekem.
meg magának. látszott, hogy élvezi, de azért is csinálja, hogy nézzem.
hát odamentem, leültem és néztem. volna. de nem hagyta annyiban.
azt akarta, felmenjek mellé. nem akartam. annyira jó volt ott lent.
csak ülni és gyönyörködni. de felmentem, mert ha egy nő kér tőlem valamit,
nehezen tudok nemet mondani (ezzel az információval nem visszaélni!)
álltam háttal a csőre simulva és visszatartottam a lélegzetem.
bele akartam olvadni.
a rúdba.
hogy táncoljon rajtam.
vegyen a lába közé, simogasson.
de leelőztem. simogattam én.

sok idő nem telt el s bejött a társaságunk egy másik tagja.
hímnemű létére csak azt látta a helyzetből, hogy itt van az igazi buli.
néhány perc múlva mindannyian ott termettek.
nemsokára én is a csövön forogtam.
hülyéskedtünk, táncoltunk, vadultunk.
jó buli volt.

egy művésznőt vérig sérthettünk azzal, hogy
kint hagytuk a rúdon
egyedül,
nézőközönség nélkül.

a legközelebbi ilyen valószínűleg a blog hétéves szülinapján lesz június 12-e körül, 
viszont nem a GrandDame-ba megyünk, hanem a President-be, 
mert ott vetkőznek is a csajok :D

megbukott kísérlet

kábé fél éve azt hittem, rájöttem valamire:
nincs értelme játszmázni, játszani, lehet egyenesen is.
ha bejön,
mutasd ki.
ha kell,
szeresd.
add át magad az érzésnek.
szégyen, titkok és játszmák nélkül.
elegem lett a játékaimból. abból, hogy húzogatom a mézes madzagot az orruk előtt,
aztán amikor elég közel jönnek, rákoppintok a nózijukra, s elérem, hogy visszajöjjenek,
amikor pedig függővé váltak, elégedetten pórázt kötök rájuk, és kedvemre sétáltatom őket.
amíg meg nem unom, persze.

ki akartam próbálni, milyen enélkül.
amikor észreveszem, hogy tetszem neki,
nem úgy teszek, mintha észre sem venném, hogy hergeljem a vadászösztönét,
hanem rámosolygok. hát miért ne, nem? cseppet sem hagzik veszélyesnek.
s ha már ugye a mosollyal zöldet kapott, s kezdeményez,
"hagyom magam", kedves vagyok, válaszolok, normálisan, őszintén,
nem pedig kitérő, titokzatos, semmitmondó, de jól hangzó
replikákkal korbácsolom tovább a kíváncsiságát,
hogy egy idő után a legegészségesebb elméjű emberből is
egy klinikailag diagnosztizálható obszesszív személyiségzavaros vadállatot faragjak,
akivel aztán saját beteg szórakozásomra eljátszhatom az oroszlánszelídítőt,
néha székkel böködve felé, s néha akár betéve a fejem a szájába,
mert úgyis tudom, hogy jól idomítottam, nem fog bántani.
kedves, figyelmes, gondoskodó, őszinte, természetes és főként NORMÁLIS lettem.
egy fél évre.

de

egyrészt
hiányzik a játék,
másrészt
két koppanás elég volt ahhoz, hogy rájöjjek,
igenis szeretek játszani.

sokkal nagyobb eséllyel találok bármikor egy mazochistát,
akinek pont az kell, amit én is élvezek csinálni,
mint egy olyan férfit, amilyenre szükségem van,
hogy kihozza belőlem (újra) a normális, kedves énemet,
ami természetesen létezik, nagyonis valós a maga kellemes konvencionalitásában,
de mindaddig unalmas, fölösleges és kockázatos, amíg nincs ki értelmet adjon neki.

szóval így.
back in the game.

első körben azt hiszem, elmegyek egy sztriptíz klubba.
ha valaki szeretne velem tartani, írjon privátban.

a Puha meg a Kemény

buli. valami lepukkant egyetemista klubban, ahol nem jártam soha.
csodálkozom is, hogy ennyi év alatt elkerülte a figyelmem.

ők sem voltak még, de néhány órával ezelőtt - italozás közben,
a szinte üres kocsmában, a nagyon okos telefonjainkat matatva,
farrázási lehetőségeket keresgélve különböző aplikációkon s oldalakon,
bele kellett törődnünk a társasággal, hogy egy átlagos kedd estén,
ráadásul vizsgaidőszak közepén nem nagy a választék,
aligha találunk jobbat, hát abban állapodtunk, megnézzük ezt.

meg is bántuk az első öt percben. a zene nem valami isteni,
a klubtársaink nem valami agyba-főbe művelt egyének,
s annak ellenére, hogy mennyire nem elsőosztályú a buli,
mégis annyian dunsztolódunk idebent, hogy folyton azon kapjuk magunkat
kis nyolcfős társaságunkkal, hogy lépten-nyomon lépem, nyomom a másikat.

úgy ítéltük, könnyebb két embernek a másfél méterrel odébb lévő bárig
átverekedni magát a tömegen piát hozni, mint nyolcnak a húsz méterrel és
kilencven paraszttal odébb lévő kijáratig - távozni; hát nekifogtunk inni. ment is.
s bár az alkohol nem megoldás, zseniális kifogás mindenfélére, amit az ember
józanul nem tenne, csak részegen vagy részegnek vélten.

ennek eredményeképp úgy elkezdtünk tánc közben egymás között
kombinálódni és permutálódni, hogy egy adott pillanatban azon kapom magam,
hogy szendvicsben vagyok.
egyik kezemmel magam előtt matatom a francia lány puha, dimbes-dombos formás idomait,
másikkal magam mögött a német rügbis csávó kőkemény combját (nem csak a combja volt az).

annyira belemerülök ebbe a csodálatos kontrasztba, hogy szinte-szinte halucinálok.
Síva vagyok, kezeimben tartva egyszerre a teremtő és pusztító erőt, elképzelem,
hogy kettőnél jóval több kezem van, jusson egy-egy a lány kebleire, csípőjére, combjaira,
a férfi erős vállaira, karjaira, mellkasára, karoljak át és simogassak meg mindent rajtuk.

mindketten dörgölőznek, simulnak, hullámzanak, visszasimogatnak. négy kéz van rajtam,
mind a négy ugyanazt akarja, amit én. egybeolvadunk, hat kezünk van, már nem tudjuk
- mi hárman, mint eggyé vált test - hogy kinek a keze van az ágyékunk tájékán.

volt részem elég orgiában, meg mindenféle csoportos szexuális tevékenységben,
de eddig mindenképp ebben láttam a legtöbb potenciált, s az, hogy nem került sor rá,
csak mégérdekesebbé és mégkívánatosabbá tette.
amikor lejárt a buli, szépen hazamentünk mindannyian,
de hármunk tekintetében ott volt búcsúzáskor a "mi lett volna, ha...?"

ezek a francia nők...

nemrég összebarátkoztam egy francia lánnyal.
(eredetileg félig olasz, félig görög, de franciaországban nőtt fel.
annél szexibb európai kombinációt aligha el lehet képzelni.
elragadó a tüzes mediterrán temperamentuma s a franciás eleganciája)

első pillanattól egymásra kattantunk.

na nem "úgy". tényleg. csak barátság.
attól még persze néha elnézegetem a combját,
amikor keresztbe teszi a lábát, de ez nálam teljesen természetes.
ő is természetesen kezeli. kacéran mosolyog, amikor észreveszi.

tegnap este annyira teázhatnékunk támadt, hogy elhívott magához.
első alkalommal voltam nála. valahogy nem lepődtem meg azon,
hogy felfordulás van, de ekkora rendetlenséget még életemben nem láttam.
(nálam sem, pedig én aztán néha tényleg kunsztot űzök belőle,
hogy ellensúlyozzam az agyam túlzottan száraz és strukturált működését).

olyan szinteken "hárábábura" volt a lakásában, hogy az már meredek.
sampon az előszobában a földön, bugyik a konyhában az asztalon,
könyvek a fürdőben a mosógépen, zavartan nézelődtem, hova tehetném le
a teáscsészét, amit a kezembe nyomott, aztán találtam
egy tíz négyzetcentiméternyi helyet a kagyló szélén...

egy pillanatig nem mentegetőzött a rendetlenség miatt.
csak arrébb rúgdosta azt, ami éppen útban volt, s kecsesen egyensúlyozott
puha fenekét billegetve az elhagyatott tárgyak közötti ösvényeken.

megmutatta a lakást, bukfenceztünk a hálójában az ágyon,
nekifogtunk tortát sütni éjfélkor, órákig beszélgettünk,
s egy adott pillanatban teljesen off topic azt kérdezi,
említette már, hogy volt neki csaja is? kezd melegem lenni.
lehet, azért, mert a hátsómmal a radiátort támasztottam, de mégis...
valami más jellegű melegség is elkezdett fel-alá járkálni a szívem s a gyomrom között.
elkezdi mesélni, hogyan kezdődött. annakidején, amikor még Lyon-ban
járt egyetemre, egy évfolyamtársnőjével ilyen-olyan játékokat játszottak,
addig addig, hogy már szokássá vált a csókolózás meg ilyenek.
mondom "érdekes" (semmi értelmesebb nem jutott eszembe, amit mondhatnék).
tényleg nem mérte be a radarom, hogy hajlama volna az ilyesmire...

aztán ismét félig-meddig off topic megkérdezi, hogy meg akarom-e kefélni.
a haját. nem várta meg a választ, már szaladt is vissza a hajkefével,
mire kimondtam volna, hogy "persze". lecsapja magát a székre,
még egy utolsót hátrapillant mosolyogva,
s kiráncigálja a hajgumit a dús csokoládébarna hajából.
elkezdem finoman kefélgetni a haját, hogy ne húzzam,
közben csacsog, csivitel, mesél, gesztikulál, nevetgél,
én meg a nyaka ívén pihentetve a szemem csak kefélem, kefélem,
és kezdtem lassan megérteni, miért vonzódnak a férfiak az ilyen nőkhöz.
azokhoz, akik hisztiznek, toporzékolnak, követelőznek, zsarolnak,
panaszkodnak, zokognak, harsányan nevetnek, teli szájjal beszélnek...
van bennük valamiféle elképesztően lenyűgöző, bénító energia,
amivel belenyúlnak az ember mellkasába és kacéran mosolyogva
babrálnak, játszanak a szívével - markolásszák, gyúrják, círogatják,
masszírozzák, karmolják, összetörik, szétmorzsolják...
nem győzök betelni ezzel a tornádószerű jelenséggel.
jönnek, felkapnak, szédülésig forgatnak,
majd valahol odébb jól földhöz basznak s továbbállnak.
csodálatos. komolyan.

troll

amióta ismét egyedülálló lettem, erős késztetést érzek, hogy marhaságokat csináljak.
kapcsolatban mindg egy kicsit háttérbe szorul a bolondos énem.
nemrég jól kiengedtem párszor.
__________________

egyik este az unokatestvéremmel megéheztünk s úgy döntöttünk, házhoz rendelünk.
megrendeljük a kaját, érkezik a futár, ledobok magamról minden ruhát,
felveszek egy vastag, kötött gyapjúzoknit, s mezteleül ajtót nyitok. helyesbítek: zokniban.
pókerarccal nyújtom oda neki a pénzt, ő pókerarccal elveszi, ideadja a visszajárót,
átveszem a dobozokat, megköszönöm szépen, elköszönünk, becsukom az ajtót.
az unokatesómmal egymásnak dőlve vihogung az előszobában, mint a hülyegyerekek.

nincs a történetnek semmi tanulsága. max anny, hogy érdemes a greenhouse-tól rendelni,
mert a futár jófej csávó.

__________________

másik:
nőgyógyásznál. a pasas (mindigis férfi nőgyógyászhoz szerettem járni)
rutinosan matat bennem két ujjal, a másik kezével  nyomkodja az alhasam,
s kérdezgeti, hogy fáj-e (abszolút rutinművelet), közben nézi a falat. koncentrál.
ismét kérdezi, hogy "és itt? itt fáj?". mondom "nem, egyáltalán, sőt, ha így folytatja,
kifejezetten jó lesz, mert pont megtalálta a g-pontomat, gratulálok."
elkezd röhögni, a nevetéstől remeg bennem a keze. mire én
"ez az! csak így tovább, ne álljon meg" s még hozzá is toldok egy finom pornósikolyt.
a csávó kikapja a kezét s fél percig megállás nélkül röhög.
amikor abbahagyja, azt mondja, annakdején, amikor orvosin volt,
s nőgyógyász akart lenni, azt remélte, minden munkanapja ilyen fasza lesz.
mondom, örvendek, hogy örömet szerezhettem neki, s ő is szinte nekem...
mondom "szinte".

__________________

a szemérmetlen ajánlatokról

sose jutott eszembe, hogy összeszámoljam,
hány olyan ajánlatot kaptam férfiaktól/fiúktól,
amire a reakcióm az kellett volna legyen,
hogy a poharam tartalmát az ábrázatukra ürítsem,
és köszönés nélkül távozzak.

mai napig elcsodálkozom magamon,
mennyire higgadtan kezeltem az olyan helyzeteket,
amikkel ha most szembesülnék, úgy saccolom,
loccs vagy/és csatt lenne a vége,
pedig tudom, hogy nem...

s nem azért mondom, hogy "nem", mert nem háborodnék fel tőle,
vagy nem tartanám kifejezetten erkölcstelennek, esetleg
egyenesen visszataszítónak egyik-másik ajánlatot -
hanem mert igazság szerint tisztelem az olyan férfiakat/fiúkat,
akik megmondják, mit akarnak, s nem kerülgetik a forró kását.

mindhárom tanárom, aki (ugyanazon a banketten) bepróbálokozott
csak tudtomra akarta adni, hogy most, hogy már nem tanít - ...
mind aranyos emberek, s bár lehet, hogy mindhármat lebírkózta
akkor este az alkohol s a kapuzárási pánik, kedves tőlük,
hogy nem egyből próbálták megmarkolni a hátsó részem,
hanem kipaszíroztak magukból két-három becsületes bókot előtte,
amilyet el is vár az ember humán tudományokban jártas, karizmatikus férfiaktól.

az egyik volt főnököm, aki üzleti megbeszélésnek álcázotott egy randit
(amiről csak ő tudta, hogy az, nekem csak akkor koppant, amikor megláttam,
hogy kétszemélyes asztalt foglalt egy nagyon eldugott sarokban)
is kedves ember, bár gyanakvó vagyok mindenkivel szemben,
aki azzal áll elő, hogy ő biza a házastársával nyitott kapcsolatban van,
s teljesen rendben lenne az, ha program után alternatív módon vezetnénk le a munkastresszt.
jó, bevallom, kifejezetten nevetségesnek tartom,
de szívük joga ilyen meguknak bemagyarázott mesékben hinni.

az a kedves író/költő is jó ember, aki azt hitte, hogy nem fogok fennakadni azon,
hogy még az apámnál is idősebb. bár neki nem egy és nem két velem egykorú,
sőt, fiatalabb csaja volt, de szerintem első pillanattól nyilvánvalóvá tettem,
hogy nem leszek a következő a sorban, csak azért, mert tudja, hogyan kell bánni a nőkkel.
inkább elküldtem volna hozzá gyorstalpaló udvarló-kurzusra azokat a balfaszokat,
akiket igenis berángattam volna az ágyamba, csak nem tudtam túltenni magam a...
hogy is fogalmazzam... az erotika-finnyásságomon.

nem egy olvasó is megkörnyékezett, mert azt hitték az aranygaluskáim,
hogy csak azért, mert szexről (is) írok, válogatás nélkül "gyűjtök adatot".
mind aranyosak voltak. főleg azok, akik
eleinte a párkapcsolati problémáikra kértek tanácsot,
aztán valahogy oda lyukadtak ki gondolatmenetükben, hogy lehet,
mégis jobb lesz az nekik, ha velem próbálnak szerencsét,
mert az aktuális csajukkal úgyse tudnak mit kezdeni.

és még voltak sokan mások, akik szemérmetlen ajánlatokkal álltak elő,
de nem tudtam haragudni rájuk, mert nincs semmi baj azzal, ha az ember
túl öreg, túl fiatal, szado, mazo, ilyen-olyan deviáns,
esetleg egyenesen beteg, amíg tudja, mit akar.

tanárnő kérem...

a magyartanárommal kezdődött hetedikben.
egy éve volt még nyugdíjazásig, de nagyon nem az a nyugdíjas tata típus volt.
hiányzott a mutató ujján az egyik ujjperce - motoros balesetben hagyta el.
vagány srác lehetett huszonéves korában, ha még a hatvanas éveiben is
olyan szexi volt. sose buktam az idősebb férfiakra, inkább esek a pedofil,
mint a gerontofil kategóriába, de ő tényleg kifejezetten jó pasi volt.
nem voltam belezúgva, de csodáltam a fiatalos fittségét, humorát, huncutságát,
ami átszőtte a komoly, precíz, igényes, majdnem katonás tartását és férfiasságát.

középiskolában is megvolt a kedvenc, de ő teljesen más típus volt.
huszonéves, álmodozó, naív, altruista, érzékeny, kicsit gyenge, kicsit következetlen,
nem túl férfias, de ő talán pont az esetlenségével s a gyötrődéseivel fogott meg.

egyetemen (az elsőn) egy nő volt az, aki felkeltette az érdeklődésemet.
gyönyörű nő lehetett volna, ha aként viselkedett volna. ehelyett olyan
kisugárzása, viselkedése, stílusa (öltözködésben is) volt, mint egy nagyon
kívánatos fiatal srácnak.
eleinte feltűnt, hogy sokat figyel, gyakran rajtam felejti a szemét, megnézi a hátsómat,
amikor elfordulok, sőt, még azt is gyanítottam, hogy gyakran jobb jegyet ad,
mint amilyet érdemelnék. ezt az elméletemet le is teszteltem, amikor szándékosan
üres vizsgalapot adtam be félév végén (hajlandó voltam bevállalni a pótvizsgát,
csak próbáljam ki, mi lesz). hetest kaptam rá.
akkor már nem bírtam ki, utolsó óra után, amelyiken kiosztotta a kijavított vizsgadolgozatokat,
(már akiében volt mit javítani) bent maradtam, s amikor már csak kettesben voltunk,
ál-felháborodottan, kicsit kacéran rákérdeztem, hogy csak hetest ad a hátsómra?
elmosolyogta magát, becsatolta a katedrán heverő táskáját, a vállára dobta,
végigmért, mintha könyökig belém akarna nyúlni, s kiment az ajtón szó nélkül.
úgy éreztem magam, mintha megdugott, s otthagyott volna.

néhány nappal az eset után hajnali négy magasságában kellemesen cseverésztem egy
sötét lokál sötét sarkában egy Marseille-i fényképésszel, amikor megakadt a tekintetem
egy ismerős kék női szempáron, amint egy másik nő válla fölött nagyon néz.
markolta a csaj hátsóját, s amikor látta, hogy odanézek, szenvedélyes csókolózásba kezdett,
de végig le nem vette  a szemét rólam. a másik lány füle mellett tágra nyílt szemekkel,
hatalmasra nőtt pupillával nézett belém. mást taperolt, mégis úgy éreztem,
mintha engem erőszakolna. nem azért nevezem erőszaknak, mert ellenkeztem volna,
ha velem csinálja, hanem mert az az intenzitás, amivel nézni tudott, olyan volt,
mintha a tekintete száz meg száz kampóként rögzülne a húsomban, s húzna közelebb,
mint amikor a fákat hatalmas munkagépekhez kötve gyökerestűl tépik ki a földből.
nem tudtam levenni a szemem róla. pislogni sem mertem. tompának és távolinak hatott
a férfihang, ami franciául duruzsolt a fülembe, s bár a srác forró lehellete melegítette a fülemet,
akarva-akaratlanul az elmém azt játszotta, hogy helyettesítette
a pár méterrel odébb csókolózó tanárnőmével,
aki időközben annyira belefeledkezett a szemezésbe,
hogy észre sem vette, hogy a karjaiban lévő lány,
akinek még mindig játszik a nyelvével a szájában, elkezdett élvezni.
konkrétan orgazmusa volt. nyilvános helyen. remegett, megfeszült, zihált,
tompán nyőgött bele a közben velem farkasszemet néző nő szájába.
egy mindenki más számára észrevétlen szemezés akkora feszültséget generált a térben,
hogy egy harmadik személy elélvezett tőle, egy negyedik meg elkezdett
a merengő lány fülébe finom kis disznóságokat súgni.
mivel túl sokáig nem pislogtam, kicsordult a könny a szememből.
arra "ébredtem", hogy a srác letörli a könnycseppet az arcomról,
s aggódva kérdezi, mi a baj, csak nem bántott meg vaamivel, amit mondott?
megnyugtattam, hogy igazán semmi bajom nincs azzal,
ha szemérmetlen kis huncutságokat súgnak a fülembe franciául - kinek lenne?
felbátorodott, közelebb hajolt stb.
mire kiszállt a látómezőmből, a tanárnő meg a lány nem voltak ott.
mintha ott sem lettek volna soha. mások álltak azon a helyen, ahol azelőtt ők,
változtak az arcok, a fények, a zene, mintha meg sem történt volna az egész.
a tanárnőt sem láttam többet, mintha ő sem létezett volna soha
(mint utólag kiderült, következő félévben kiment külföldre doktorizni).

(fenék)felismerés

sétálunk ki ma este a Gente-ből a Ferenc József úton

(frissek kedvéért Horea út/Kolozsvár), 

s becélozzuk az átjárót a Wesselényi út irányába

(Regele Ferdinand, ahol a Central van)

amikor meglátok egy olyan feneket, amely megragadja a figyelmem.
további női fenekek tulajdonosai társaságában álldogált és beszélgetett az átjárónál.

nem a fenék.

a lány.

megtorpanok.

mondom páromnak, menjünk inkább a másik átjáró fele.

az mégiscsak disznóság lenne, hogy az ő kezét fogom,

miközben egy olyan feneket bámulok magam előtt néhány méterrel,

amelyen már láttam rózsaszín bugyit, fehér bugyit, sárga bugyit,

sőt, láttam meztelenül, sőt, fogtam, paskoltam, markoltam, bámultam,

és még az isten tudja mit el nem követtem vele, gondoltam magamban.

a lány nem vett észre, hisz háttal állt - tkp. pont arról ismertem fel.

(na nem mintha az arcát nem azonosítanám be ugyanolyan könnyen)

akkor jutott eszembe egy tíz évvel ezelőtti párbeszéd:

hímnemű ismerős mondja: - láttalak tegnap

- hol?

- a kétágú előtt. de motoron ültél valami pasi mögött.

- akkor sisak volt rajtam.

- igen.

- akkor meg honnan tudtad, hogy én vagyok?

- ja hát felismertelek a fenekedről.

úgy buggyant ki a száján a kijelentés, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, 

hogy felismerhető vagyok a hátsómról (pedig csak nadrágban volt alkalma látni).

akkor nem értettem.

most már tudom, milyen az, amikor valakinek 

annyit bámulod/bámultad valamikor a hátulsó fertályát,

hogy kétszáz méterről tarkóncsap a felismerés, hogy "jééé! ez ő!".

a pizsama

néhány éve történt:

felkeltette az érdeklődésemet egy fiatalember. én neki nem annyira,
de attól még néha elbeszélgettünk. világi butaságokról. semmi mély.

egyik este a fellegváron kötöttünk ki egy üveg borral.
megittuk. nem volt jó. megereszkedtünk tőle. ő közel lakott.
elindultunk hozzá aludni. pont ilyen tárgyilagosan és egyszerűen.
nem volt a dolog mögött semmi érzelem vagy akár komolyabb szimpátia.

beszédültünk álmosan, fáradtan, s kissé ittasan a szobájába.
kérdezte, hogy melyik pizsamát kérem, a szürkét vagy a feketét.
ráböktem a szürkére, mert az inkább volt az én méretem.
azt mondja, a barátnője pizsamája. mondom, jó, engem nem zavar,
szeretem az idegen női illatot. azt mondta, őt sem zavarja, max majd a barátnőt,
mert az meg valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag
nem értékelné az idegen női illatot a pizsamáján.
röhögtünk egyet és lefeküdtünk. egymás mellé. elaludtunk. háttal egymásnak.

reggel kulcszörgés a bejárati ajtónál. a tag rémült tekintettel ugrik ki az ágyból.
azt mondja, ez alighanem a barátnő lesz, pedig másnap kellett volna érkeznie.
mondom, upsz. gyorsan megtárgyaltuk, hogy az úgy lesz a legjobb,
ha ő kimegy, becsalja a konyhába, becsukja a konyha ajtaját,
s addig én nagyon csendben felöltözöm, s kiosonok a lakásból.

lőn.

sétáltam hazafele, s azon gondolkodtam,
hogy ez volt eddig a legizgalmasabb "nemdugás"-om.

hardcore party

az a kemény eresztés, amikor szombat délután mástól hallom,

hogy a péntek éjjeli bulin összecsókolóztam egy lánnyal a bárnál.

ezek szerint neki is jól telt, mert 

állítólag ő se sokra emlékszik...

ez a leckém, amiért
tiltakozom az ivászat ellen...

rendben, aláíróm:
néha (de csak néha!)

nem olyan nagy bűn, ha
el tudja engedni
magát az ember,

(de én pl. nem tudom,
és nem akarom, amikor
nem érzem magam biztonságban,

és ez az, amin igazán elgondolkodtam)

idegen városban, idegen helyen, idegen társaságban

valahol a terem másik végében ott ivott a biztonságom.

szerelem-játékelmélet

úgy érzem magam, mint amikor megébred az ember egy nagyon részeg éjszaka után,

s kezdenek bevillanni a képek, hogy mekkora gigantikus nagy marhaságokat tett/mondott módosult tudatállapotban,

s olyan szinten szeretne abban a pillanatban megszűnni létezni szégyenében, hogy a tér is meghajlana bele;

a második fázis az, amikor tudja, hogy úgyis visszafordíthatatlan, s már minden mindegy,

úgyhogy röhög magán egy jót, és megy tovább a nap.

már öt órája be vagyok ragadva az első fázisba.

"I can't stop being surprised about yesterday's awkwardness" effektben fogom lenyomni a mai napot.

amit a legjobban utálok: ha meglepem saját magam.
amit a legjobban szeretek: ha valaki ki tudja hozni belőlem.

note to self:
veszélyes játék egy friendzone-olt(nak hazudott) 
kedves ismerőssel - aki nem mellesleg ellenkező nemű - 
poénból vetkőzőst játszani skype-on; 
még akkor is, ha egyikünk sem lát semmit a másikból válltól lefele. 


csak hát maga a tudat bekavar...
meg a visszafordíthatatlanság ténye.
s mindezt színjózanul.
cö-cö-cö...

***

középiskolás koromban sokat jártam a fiúbentlakásba.

(nem, nem "AZÉRT". van egy szigorú szabályom, amihez 

egész eddigi életemben következetesen tartottam magam:

osztálytárssal, évfolyamtárssal, kollégával nem kavarunk)

mindigis szerettem figyelni a serdülő fiúk lelki fejlődését:

melyikből lesz a jó pasi, melyik lesz a szélhámos, és ezek a

változások hogyan, mikor, minek hatására következnek be.

sokat tanultam a férfiakról tőlük/átlaluk abban az időszakban.

egy kis provokálás attól még persze belefért, ezért egyik alkalommal

feldobttam, hogy kártyázzunk vetkőzésben. annyira biztos voltam

abban, hogy nyerni fogok, hogy egy pillanatig sem fordult meg a

fejemben, hogy mi van, ha a végén én leszek az, aki vesztesként

kb. 6 fiú előtt le kell dobja a rongyokat; ám nem volt gond, mert

szerencsére jól saccoltam be a képességeimet, de az is egy ilyen

helyzet volt, amikor kvázi meggondolatlanul mentem bele egy játékba.

a megszívós rész mégsem maradt el. 

a következő képet tessék elképzelni:

hosszú asztal egyik oldalán kb. három pucér, 

s pár félmeztelen srác ül (abrosz mögé bújva) 

az asztal másik oldalán tizenéves lányka 

pólóban, zokniban, és rajzfilmfigurás mintával díszített bugyiban

laza mozdulattal osztja a kártyalapokat diadalittasan, vigyorogva;

mire benyit a bentlakás igazgató, s úgy mered a díszes társaságra,

mintha az anyját kapta volna rajta egy lóval. az a megbotránkozás...

jelzem, felekezeti iskolában vagyunk 10 évvel ezelőtt.

(és nem, nem rúgtak ki. 

legalábbis nem akkor :D)

***

tanulság (most így nők napja alkalmából):

nőnek lenni férfiak között olyan, mint 

nagyon kevés zsetonnal rulettezni:

ha pirosra vagy feketére teszel, 

kevesebb eséllyel veszítesz, 

ha nyersz, akkor nem túl sokat.

ez a kockázatkerülőbb változat.

de ha nagyot akarsz nyerni,

nagyot kell kockáztass,

úgy viszont az sem kizárt,

hogy mindent elveszítesz...

na de az ellenkezője sem :)

egy biztos: 

a bátorság és a vakmerőség között hajszálvékony a határ.

ahogyan a barátság és szerelem között is...

deviancia? á nem...

van egy kis korbácsom.
már vagy hat éve megvan.
ha mesélni tudna...

hány lánynak csiklandoztam vele a vénuszdombját,

meg hánynak vertem vele burgundi vörösre a popsiját...

amúgy nagyon aranyoska.
befér a zsebembe - feltekerve.
de ha előveszem, és
rendeltetése szerint használom,
már nem játék. csíp, mint az istennyila.

főleg a kis apró bogok rajta;

azok teszik igazán hatékonnyá.

egyszer használtam férfin.
muszáj volt. rosszalkodott.
a csintalan fiúkat pedig megbüntetem.
nagyon.

úgy néz ki a történet, hogy:

volt egyszer, hol nem volt...
az üveghegyen és a konvenciókon túl,
volt egy csintalan legény,
meg egy szeleburdi kislány.

nem.
nem úgy.
hanem így:

beküldtem a hálóba.
rászóltam, hogy vetkőzzön,
ő meg jóhiszeműen neki is látott nagy lelkesedve,

(aztán várt, mintha tudat alatt sejtette volna,

hogy ez az a játék, amikor várjuk a további utasításokat)

az ágyra löktem s parancsolgatni kezdtem, hogy hogy helyezkedjen.

(akkor már látszott, hogy kezd gyanús lenni neki, de szót fogadott, 

hiszen nem volt gondolkodási ideje, a férfi pedig 

amikor azt reméli, p*t kap, nem sokat tétovázik)

[bár az ágyamon nincsenek rácsok,

meg van oldva a kikötözés problémája.

alul is meg felül is erős, állítható csatos 

fekete vászonpántok vannak elrejtve

(és alaposan rögzítve :D)]

előkerültek a pántok, addigra már az ő arcán is az ijedtség,

de még mindig engedelmesen alávetette magát akaratomnak;

biztosan azt hitte, majd kényeztetni fogom vagy valami hasonló.

feszülten és tehetetlenül feküdt a fekete selyem ágyneműn és várt.

aztánlekötöztem a szemét is.
nem mondtam semmit, hogy miért teszem.

amit ő hallhatott bekötött szemmel, az talán annyi volt, hogy
teszek-veszek, dúdolgatok magamban, 
kattog az egér, pattog a billentyűzet,
nyílik, csukódik a szekrényajtó, 
még mindig dúdolok önfeledten,
majd elnyomja hangomat valami idegen női hang. 
pontosabban nyögés. és még egy. aztán egy másik... 
most már egy férfi is hörög meg zihál.

pár perc múlva levettem a fekete selyemkendőt a szeméről.
hunyorítva nézett szét, és konstatálta, hogy négy képernyőn
(tv, számítógép és 2 laptop) megy négy különböző pornófilm.
az egyiken tolják a kislányt análisan, a másikon két lányka hergeli egymást
ilyen-olyan szexjátékokkal, a harmadikon valami gruppen,
a negyediken sima aktus (legyen valami "classic" is),

én meg állok fölötte beteg vigyorral, mélylila selyemkombinéban,

(ami alatt olyan fehérnemű, amit lehet, jobb, ha nem írok körül...

valami ilyesmi, csak sokkal kevesebb anyagot pazaroltak rá...)

egyik kezemben vastag, masszív nadrágszíj,
a másikban a kis édes bogos bőrkorbácsom,
és azt kérdezem,

"melyikkel kéred, te kis dög?"

hát azt az ijedt arcot!
mondanom sem kell...

(a többit ki-ki képzelje el maga)

egyet viszont tisztázzunk:
nem vagyok szaditsa.
csak - mondom - a rosszfiúkat büntetem meg.
(bájos, szende mosoly)

nyílt levél

édesanyámnak két olyan tanácsa volt,
amit örökre magamban hordozok,
s amikor csak tehetem, megfogadom:

merj mindent megtenni, ami nem halálos és

nem okozol vele kárt sem másban, sem magadban.

ezekből mindig tanulsz valamit, s talán ez az élet értelme.

az emlékeidet, amiket magaddal viszel majd (és semmi mást), 

te álmodod meg és váltod valóra. rajtad áll, mennyire élsz teljes életet.

amikor valamit nem tudsz kezelni, nem találod a fogását, nem leled a helyét, 

írd ki magadból. egyszerű: nekifogsz, és addig írsz, 

amíg megérted és megkönnyebbülsz.

ne cipelj olyan terhet, 

amit akár le is tehetsz.

(ezért is lett ez a blog anno...)

____________________________________________________________

Kedves,

nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi lett volna, 

ha csak egy pillanatig is félretesszük a büszkeségünket.

az elmúlt négy hónapban többször is azt álmodtam, 

hogy gyerekek vagyunk. tiszták és őszinték.

elmosódott képeket láttam személyiség, körülmények,

elvárások és játszmák előtti időkből, amikor még nem

harap, üt, rúg, kapálózik, kerget vagy menekül a lélek.

csak figyel. nyitva van, mint mediterrán halászfaluban a bejárati ajtó.

csak egy lenge függönyt ringat a langyos, párás szellő.

bárki bemehetne, ha akar, s a ház bizalommal vár. sőt. remél.

úgy lett volna jó nyitva lenni egymásnak.

ehelyett te azt haraptad, hogy úgyse tetszem,

én meg azt karmoltam, hogy úgyis csak játszottam.

olyan kellemetlenül fura biztosan tudni, hogy lehetett volna,

lett volna helyünk egymásban, ha a büszkeségünk hagyta volna.

de ezek a tüskék, amik nem engedtek közel egymáshoz

pontosan azok a terhek, amiket valamikor otthagyhattunk volna,

de cipelünk. lándzsák, kardok, esetleg pajzsok, amiket sajnáltunk

otthagyni a csatatéren - azok után a harcok után, amiket megvívtunk.

most hordozzuk. rozsdáznak, és semmi másra nem jók, csak arra,

hogy mi kifáradjunk, mások meg folyton beleszaladjanak valamelyikbe.

legszívesebben visszatérnék az első teázásunkhoz.

ugyanúgy végigülném, és mosolyogva hallgatnálak.

csodálnám, milyen tisztán csillog a szemed, miközben adni próbálsz magadból,

aztán hálásan megköszönném, hosszan megcsókolnám a homlokod,

elmondanám, hogy nagyon tudnálak szeretni, csak kár, hogy nincs értelme.

és elsétálnék.

ahogyan most.

_________________________________________________________

ha nem tévedek, ezt nekem szántad.

meghatott. (ami tudod, hogy ritka...)

köszönöm.

félrelépni? csak elegánsan (II.)

(II.) a fizikai vetület
(a.k.a.: p.sz. "rosszra tanít")

sok szeretettel dedikálom 

és az összes balfasznak, 

aki lebukott.

illetve azoknak, 

akik nem, gratula :)

rühellem ismételni magam, de vannak dolgok, amikben meg kell tennem:
félrelépni rossz, érteeeeem? :)

íme egy kis "hogyan ne kapjanak rajta" útmutató
azoknak a gerinctelen férgeknek, akik mégis élnek vele:


1. az óvszer

ha kapcsolatban vagy, akármilyen védekezési módszert használsz
(óvszer, fogamzásgátló, c.i. vagy bármi más),
félred*ni csakis és kizárólag óvszerrel "illik".
gondolom, nem kell azt agyonmagyaráznom, hogy miért.

egy keményebb sztori az óvszerhasználat fontosságának illusztrálására,
hogy mindenkinek legyen tiszta, mennyire súlyos dologról beszélek:

***

egy házaspár gyereket tervezett.

a férj félrelépett. egyszer.

nem használt óvszert.

a feleség nyilván nem tudta.

telt az idő. megfogant a várva várt magzat.

boldogok voltak. jött a gyerek.

kiderült, hogy az egész család hiv-fertőzött.

kiderült, honnan. 

az apa felkötötte magát.

a feleség egyedül nevelte a hiv-fertőzött gyereket, 

amíg meg nem halt (aids-ben)

(no comment)

***

na meg elég égő úgy lebukni, hogy előkerül valami nemi betegség,
ami addig nem volt benne a kapcsolat képletében :)
de ezek persze csak a súlyosabb esetek.

mindenképp jobb elkerülni, mint felkerülni a gerinctelen balfaszok listájára.


2. telefon, számítógép, s egyéb személyes tárgyak

a legegyszerűbb módszer, ha a pótkeréknek nem adod meg az elérhetőségeidet,
de ha már elkövetted a hibát, a telefonodban írd át a nevét.
ha pl. pasi vagy, Gizikét kereszteld át Gézukának a telefonodban,
s ha hív (ha tényleg HIV, ejtsd :P ), s a csajod meglátja,
csak valami "kolléga", vagy "az unokatestvérem szomszédja" stb.
a lényeg az, hogy ne jelenjen meg a semmiből holmi női név itt-ott.

arra is vigyázz, hogy ha reflexed betenni a boltból a számlákat a pénztárcádba,
hogy az óvszeré, piáé, vagy az olyan, amin rajta van a bolt címe a város másik végéből,
ahol semmi keresnivalód nincs, ne kerüljön be a többi közé...


3. a kicsi tested

aktus után mindig zuhanyozz, mielőtt felöltözöl.
lehetőleg a saját, megszokott piperecuccaidat használd.
ne változzon az illatod, és pláne ne legyen rajtad kiszagolható a másé!
férfiak esetében borzasztó fontos odafigyelni a rúzsfoltokra, hajszálakra,
mert azok a leggyakoribb bakik, na meg azokat a legnehezebb kimagyarázni.
ja és a harapásokat, kiszívásokat, karmolásokat :D az szigorúan tilos!


4. nálad vagy nálam?

ha te mész a másikhoz, az a könnyebbik eset:
arra figyelj, hogy milliméterre pontosan ugyanolyan légy tetőtől talpig,
ahogyan beléptél az ajtón.
pasik esetében: ha zokniban járkálsz a csaj lakásán, cipőhúzás előtt
szedegesd le a zoknid talpára tapadt hajszálakat, hogy ne a csajod
tegye meg otthon, amikor tenné be a mosógépbe. EPIC FAIL... :D

ha vagy olyan barom, hogy felvidd a másikat a lakásodra,
sokkal több dolgod lesz utána: szellőztetés, ágyneműcsere, szemetesürítés, kádmosás stb.
(egyébként a legbénább bűnözőket a helyszínelők a szemetesük tartalma alapján kapják el)
óvszer a szemetesben: HEADSHOT! :)
az ágy környékéről is minden darabkáját szedd össze az óvszeres csomagolásnak.
egy pici sarka a tasaknak már elárulhat
mielőtt hazajönne a párod, vagy meglátogatna (ha nem laktok együtt),
vagy állíts vissza mindent az eredeti állapotába, vagy tégy olyan nagyobb változtatásokat,
amik elterelik a figyelmet arról, hogy esetleg apróbbak is volnának.
(persze gyanús lesz, ha hetente átrendezed a lakást szerdánként...)

az ágyneműt nem csak levenni kell és behajítani a szennyesbe,
hanem kimosni, és betenni a szekrénybe, vagy visszahúzni (nyáron könnyen szárad).
a borospoharakat nem csak elmosni kell, és a szárítóban hagyni,
mert azzal sem sokat tettél, hanem szárazon visszatenni a helyére.
a zenelejátszóban lecserélni a baszós zenét. stb. stb.
rátapintottál a lényegre, nem? :)


5. az alibi


az igazán jó barát azt mondja, fogalma nincs hol vagy 
(akkor sem, ha igen), amikor felhívja a csajod.
az igazán jó barátnők mind azt mondják, hogy ott vagy náluk 
(akkor is, ha nem tudják, kivel vagy), amikor felhívja őket a pasid...

a legtutibb, ha megkérdőjelezhetetlen alibid van.
ami nem a munka, és nem a legjobb barátod.
(nekem a legtutibb az anyám volt. muháháhá!
egyik pasim sem merte őt kérdőre vonni, ha azt mondta,
hogy nála vagyok és zöldséget pucolok a konyhában)
persze a legjobb, ha olyankor foglalkozol ilyen hülyeségekkel (mint a félrelépés),
amikor a párod eleve annyira foglalt, hogy eszébe nem jut,
hogy te vajon mit csinálsz. ha nem kérdez rá, nem magyarázol semmit!
ha nem tudsz hazudni, ne is próbáld!
inkább intézd úgy, hogy ne is kelljen hazudnod.
___________________________________

ezek mind abban az esetben érvényesek, ha a csajod/pasid eleve gyanakvó.

volt olyan pasim, aki max akkor vette volna észre,
hogy megcsalom, ha mozgott volna a monitorja,
miközben az ő íróasztalán, tőle egy pár centire rak meg becsületesen valaki más.
s akkor sem biztos...

majdnem lebukás

ma meséli az exem, hogy miután felmondott,
és vissza kellett adnia a céges telefont,
utolsó pillanatban jutott eszébe,
hogy van rólam két meztelen fotó
(amikről én persze nem tudtam)
a telefonon, amit már visszaadott.
visszakérte a készüléket, s a főnök
előtt letörölte a képeket.

azt mondta, először volt erekciója úgy,
hogy a cég vezetősége is jelen volt.

én ebből csak azt a következtetést vontam le,
hogy jobban oda kell figyelni arra,
ki mellett alszol el meztelenül,
mert alig van ma már olyan telefon,
amin ne lenne kamera,
s alig van pasi telefon nélkül... :P

női butaság vagy aljasság?

a legkegyetlenebb és legperverzebb dolog, amit elkövethet egy nő:

ha megvárja, hogy olyan forrósági szintre fokozódjon a petting,

hogy a férfinak már majdnem repedjenek szét az erek az álló hímtagjában,

s már csak másodpercek kérdése, hogy bekerüljön a forró, nedves, lüktető ölbe,

erre meg a hülye picsa...

kimegy a mosdóba

azzal a szöveggel, hogy "pillanat"

(s még van képe mosolyogni mellé)

és bent ül egy fél órát.

rob lang

ha férfi lennék, az ilyet futtában elkapnám, s megerőszakolnám 

az előszoba padlóján, a fürdő- meg a hálóajtó között.

hagyjuk...

nem kell mindenkivel d*gni,
csak azért, mert lehet(ne).

utóvégre jobb az,
ha az ember lányában
gerinc is van,
nem csak f*sz.

___

úgy érzem, ezt játszod velem;

be kell vallanom, felcsigáz a gyengéd szadizmusod.

puszit a szájra!

egész éjjel udvarolt a kocsmaasztalnál
- csak finoman, mert kissé szégyenlős.
hajnal fele kezdtem megkedvelni.
amikor menni akartam, megkérdezte, hogy jöhet-e velem, hisz
ugyanabban az utcában lakunk (csak ő közelebb a központhoz).

a taxiban, amikor szállt volna ki,

odahajolt hozzám, az ajkára tapasztotta

az ujjbegyét, s kérdőn mosolygott.

olyan aranyos volt a "kapok puszit?"

nézése, hogy nem bírtam megállni.

nyomtam egy puszit a szájára,

s intettem, hogy menjen már (zavarban voltam, 

na meg nem akartam lovat adni a segge alá).

boldogan vigyorgott, s integetett. 

néztem a taxiból. visszanézett ő is.

"fura a járása. kicsit rap-es," - gondoltam.

"vagy lehet, hogy az csak a fekete része" (mulatt a srác).

pirkadt. amikor a tömbházunk előtt kiszálltam a taxiból,

a gyengéd hajnali szellő az alsó ajkamra szárította azt az

egy csepp nyálat. visszanedvesítettem. édes volt.

a liftben becsukott szemmel próbáltam felidézni,

mihez hasonlított annyira, mert ismerős volt, 

de nem a száj, hanem az érzés. és beugrott!

amikor kicsi voltam, rengeteg kakaót ittam 

(mai napig az a kedvenc italom),

s többször volt olyan, hogy anyum tejszínhabot tett a tetejére;

olyankor azzal szórakoztattam, hogy az átmelegedett tejszínbe 

beledugtam a számat, hogy legyen bajuszom.

pontosan arra emlékeztetett: 

meleg, édes, puha, selymes 

tejszínhabra, s a kakaó illatára.