deviancia? á nem...

van egy kis korbácsom.
már vagy hat éve megvan.
ha mesélni tudna...

hány lánynak csiklandoztam vele a vénuszdombját,

meg hánynak vertem vele burgundi vörösre a popsiját...

amúgy nagyon aranyoska.
befér a zsebembe - feltekerve.
de ha előveszem, és
rendeltetése szerint használom,
már nem játék. csíp, mint az istennyila.

főleg a kis apró bogok rajta;

azok teszik igazán hatékonnyá.

egyszer használtam férfin.
muszáj volt. rosszalkodott.
a csintalan fiúkat pedig megbüntetem.
nagyon.

úgy néz ki a történet, hogy:

volt egyszer, hol nem volt...
az üveghegyen és a konvenciókon túl,
volt egy csintalan legény,
meg egy szeleburdi kislány.

nem.
nem úgy.
hanem így:

beküldtem a hálóba.
rászóltam, hogy vetkőzzön,
ő meg jóhiszeműen neki is látott nagy lelkesedve,

(aztán várt, mintha tudat alatt sejtette volna,

hogy ez az a játék, amikor várjuk a további utasításokat)

az ágyra löktem s parancsolgatni kezdtem, hogy hogy helyezkedjen.

(akkor már látszott, hogy kezd gyanús lenni neki, de szót fogadott, 

hiszen nem volt gondolkodási ideje, a férfi pedig 

amikor azt reméli, p*t kap, nem sokat tétovázik)

[bár az ágyamon nincsenek rácsok,

meg van oldva a kikötözés problémája.

alul is meg felül is erős, állítható csatos 

fekete vászonpántok vannak elrejtve

(és alaposan rögzítve :D)]

előkerültek a pántok, addigra már az ő arcán is az ijedtség,

de még mindig engedelmesen alávetette magát akaratomnak;

biztosan azt hitte, majd kényeztetni fogom vagy valami hasonló.

feszülten és tehetetlenül feküdt a fekete selyem ágyneműn és várt.

aztánlekötöztem a szemét is.
nem mondtam semmit, hogy miért teszem.

amit ő hallhatott bekötött szemmel, az talán annyi volt, hogy
teszek-veszek, dúdolgatok magamban, 
kattog az egér, pattog a billentyűzet,
nyílik, csukódik a szekrényajtó, 
még mindig dúdolok önfeledten,
majd elnyomja hangomat valami idegen női hang. 
pontosabban nyögés. és még egy. aztán egy másik... 
most már egy férfi is hörög meg zihál.

pár perc múlva levettem a fekete selyemkendőt a szeméről.
hunyorítva nézett szét, és konstatálta, hogy négy képernyőn
(tv, számítógép és 2 laptop) megy négy különböző pornófilm.
az egyiken tolják a kislányt análisan, a másikon két lányka hergeli egymást
ilyen-olyan szexjátékokkal, a harmadikon valami gruppen,
a negyediken sima aktus (legyen valami "classic" is),

én meg állok fölötte beteg vigyorral, mélylila selyemkombinéban,

(ami alatt olyan fehérnemű, amit lehet, jobb, ha nem írok körül...

valami ilyesmi, csak sokkal kevesebb anyagot pazaroltak rá...)

egyik kezemben vastag, masszív nadrágszíj,
a másikban a kis édes bogos bőrkorbácsom,
és azt kérdezem,

"melyikkel kéred, te kis dög?"

hát azt az ijedt arcot!
mondanom sem kell...

(a többit ki-ki képzelje el maga)

egyet viszont tisztázzunk:
nem vagyok szaditsa.
csak - mondom - a rosszfiúkat büntetem meg.
(bájos, szende mosoly)

féltékenység, birtoklásvágy (II. rész)

miért butaság a "retrográd féltékenység" (c)?

sose értettem azokat, akik az exeken rágódnak, 

és abba fektetnek energiát, hogy azokra féltékenyek legyenek,

sőt, utálják őket.

ha annyira jó lett volna a kapcsolat, nem lenne "ex".

de ez csak az egyik vetület.

a másik az, hogy:

tegyük fel, hogy X-nek volt n nője/pasija.

tételezzük fel azt is, hogy egy preferenciáiban következetes egyén.

következtetés: X partnereiben feltétlenül kell legyen közös vonás.

ergo: pont a jelenlegid exei között találhatsz nagy eséllyel

olyan embereket, akikéval egyezik az ízlésed, értékrended, gondolkodásmódod.

nekem az a (kellemes) tapasztalatom, hogy az exeim csajaival,

meg a éppen bármikor aktuális jelenlegim exeivel kifejezetten jól tudok egyezni,

csak persze ahhoz valakinek nyitnia kell. lehet nyugodtan barátkozni, sőt!

max azt fogja idegesíteni egy kicsit, aki a "kapocs", közös pont.

de bárki szívesebben elviseli, hogy az aktuális és az ex jól egyezzenek,

mint azt, hogy hiszti legyen az aktuálissal az ex miatt...

miért vagy féltékeny?

1. attól félsz, hogy félrelép?:
- ha sokat rágod vele a fejét, valószínűleg félre is fog
előbb-utóbb, mert elülteted a bogarat a fejében.
- ha tényleg megcsalna (szigorúan feltételes módban!):
amennyiben nálad szebb, jobb, értelmesebb valakivel teszi,
nincs mit duzzogj, csak simán hagyd ott. nem vagy elég neki.
ha csúnyább, butább egyénnel, akkor sincs miért duzzogj.
röhögd szembe, és hagyd ott. kevés neked az ilyen.

2. ha nem attól félsz, hogy megcsal, gondolkozz el azon,
hogy mégis mitől. ha féltékeny vagy, féltesz, vagyis félsz.
félve nem lehet igazán szeretni.
inkább foglalkozz azzal, hogy szeresd,
s akkor már nem is nagyon lesz mitől félned.
ha úgy is elromlik a kapcsolat, it was not meant to be.

belle

reggel osonok be a szobába csendben.

már kabátban.

csak a tolltartómért mentem be.

óvatosan becsúsztattam a táskámba,

és macskás, halk léptekkel közelítek az ajtó fele a félhomályban.

kezdődik a napom.

az övé csak később, ezért még hagyom aludni.

legalábbis azt hiszem, alszik

amíg meg nem szólal csendben.

"szép vagy ma" mondja bágyadt hangon.

visszanézek 

mosolyog. még félálomban van, látszik.

zavartan viszamosolygok.

és suttogok egy bátortalan "köszönöm"-öt

- amikor az ajtót már kívülről becsuktam.

egy ideig fogom még a kilincset.

figyelem a szívdobogásom,

és azon merengek,

milyen szívesen megosztanám most 

ezt az érzést a világ összes nőjével:

megkérdőjelezhetetlenül, visszavonhatatlanul, határozottan, 

mégis gyengéden és sokatmondóan szépnek tituláltatni...

...egy akármilyen hétköznapi reggelen.

féltékenység, birtoklásvágy (I. rész)

féltékeny vagyok. 

birtokolni akarom.

a nap minden percében tudni akarom,

hol van, kivel van, kivel beszél, miről beszélget, kire mosolyog rá és miért.

amikor velem van, pontosan tudni akarom, mire gondol, mit érez.

legszívesebben nyomkövetőt szerelnék a bokájára, hogy mindig tudjam, hol van;

LCD kijelzőt biggyesztenék a homlokára, amin folyamatosan futnának a gondolatai,

mint a tőzsdén a sok-sok szám. s amint másra gondolna, mutatóujjammal ráböknék

erőteljesen a mellkasára, és üvölteném: "ÁHÁ! TUDTAM!".

ráfröccsenne megszeppent arcára a nyálam, amint veszettül ugatnék.

közben pedig egyre szebbnek látnám. megkeresnék rajta minden potenciálisan vonzó

porcikát, ami másoknak tetszhet. megfeledkeznék arról, hogy valamikor én 

láttam igazán szépnek, s bár sose tetszett az orra, annál inkább a szeme, a szája... a lelke.

de ezt már mind elfelejtettem. most már csak azt tudom, hogy legszívesebben

odakötözném a fűtőtesthez, eldugnám a világ elől, csak nekem legyen szép. csak nekem legyen kedves.

lehetne ez egy betegesen féltékeny ember vallomása.

egy olyané, aki bizonytalan és bizalmatlan,

akinek nem elég jó az önismerete ahhoz,

hogy tudatosítsa, hogy ő alapjáraton egy értékes ember,

és bármilyen is legyen, létezik valahol valaki,

akinek ő pont úgy tökéletes, ahogy van.

a féltés alapja az önbizalomhiány, ami bizalmatlanságot szül.

a bizalom hiánya pedig eleve lehetetlenné teszi az őszinte kommunikációt.

anélkül meg... hát nincs kapcsolat. mert ugyan mitől különb számodra az

az ember, akivel vagy, ha nem attól, hogy ő az, aki belédláthat?

akinek nem csak megengeded, de akitől egyenesen arra vágysz:

hogy lásson, ne csak nézzen, 

érezzen, ne csak értsen... (s szeressen, ne csak féltsen)

egy idő után a szerelem, sőt, a szeretet is elmúlik,

mert amikor szeretsz valakit, az a szomorú igazság,

hogy nem őt szereted, hanem önmagadat. mellette. benne.

azt a valakit szereted meg magadban, amilyenné tesz az iránta érzett vonazalmad

(ami természetesen csupa kémia. a megfelelő kötések, enzímek stb.

jobbik esetben barátsággal egybekötve a közös érdeklődési kör által)

ha pedig valaki mellett egy hisztis, bizalmatlan diktátorrá válsz,

elkezded őt okolni miatta. azután már nem is csoda, ha otthagy, megcsal,

amit majd nyilván a bizalmatlanság által diklált gyanúid beigazolódásának tekintesz,

s zúgva forog, pörög, húz magába az ördögi kör amíg el nem emészt teljesen.

a féltékenység és birtoklásvágy nem szerelemről tanúskodik.

hanem tudod, miről? arról, hogy egy frusztrált, bizonytalan, elkeseredett,

szeretetre éhes, de szerencsétlen idióta vagy. vagy csak simán szerencsétlen,

akit túl sokszor vágtak át, s lassan már írásos bizonyítékot követel a másik szerelméről,

annyira nem hisz már semmiben és senkiben - de legfőképp magában nem...